Francia szakértők szerint az államfő személyét valójában eldöntő munkásrétegeket még sem Royal, sem a jobboldali jelöltségre legesélyesebb Nicolas Sarkozy belügyminiszter sem tudta meggyőzni, és a politikából kiábrándultak szavazatai a 2002-es elnökválasztáshoz hasonlóan bejuttathatják Le Pent 2007 tavaszán is a második fordulóba.
A munkásrétegek döntenek
Franciaországban a nyolcvanas évek óta az egyforma, állandó szavazótáborral rendelkező hagyományos jobb- és baloldal között a nem biztos szavazónak számító munkásrétegek végső döntése határozza meg az államfő személyét. A jelenlegi elnökjelöltek tudatosan ennek a rétegnek a meggyőzésére építik kampányukat – hangsúlyozzák francia elemzők a pénteki francia napilapokban.
A Franciaország hanyatlásáról több könyvet is írt Nicolas Bavarez történész a Le Figarónak adott interjújában úgy véli, hogy az állam erős befolyása és súlya miatt van óriási jelentősége a politikának és ebből követezően az elnökválasztásnak Franciaországban az olyan problémák megoldásában, mint az ország versenyképességének hiánya, a strukturális munkanélküliség, a közoktatás válsága, a bevándorlók integrációjának lefékeződése vagy a külvárosok helyzete, amely ma már Németország egyesítéséhez hasonlítható kihívást jelent.
A szélsőjobboldal felé sodródnak
A Libérationnak nyilatkozó Emmanuel Todd szociológus úgy véli, hogy a jó ideje a felsőbb társadalmi osztályokat és a Franciaországban nagy létszámú köztisztviselői réteget képviselő Szocialista Párt (PS) által megválasztott Ségolene Royal elsősorban a középosztály körében népszerű, és Sarkozyhez hasonlóan biztonságpolitikai és társadalmi értékekről beszél a politikából kiábrándult rétegek meggyőzésére. Todd a kilencvenes években először hívta fel a figyelmet a szociális problémák miatti társadalmi leszakadás problémájára, és ennek orvoslását ígérve nyerte meg Jacques Chirac jelenlegi államfő az 1995-ös elnökválasztást.
De önálló gazdasági programmal – amely megoldást jelenthetne a tiltakozási hullámokhoz és az európai alkotmányos szerződés elutasításához vezető problémákra – még egyikük sem jelentkezett, és ez a szélsőjobboldal felé sodorhatja a választók egy jelentős részét.
Bavarez szerint jelenleg Royalnak a néhai szocialista államfő, Francois Mitterrand politikáját követve van a legnagyobb esélye elnökké válni a “nyugodt nő” és az új generáció imázsára építve. A dinamikus stílusváltás és látszólagos modernizáció ellenére a baloldali jelölt a kockázatosnak tűnő reformok helyett folytatná az ország hanyatlásához vezető konzervatív politika keverését sikeres politikai manőverekkel, ami a kétértelműségre épít.
Populista jelszavak
Michel Wieviorka szociológus szintén a Le Figaróban azt hangsúlyozza, hogy a politikából való kiábrándultságot nem annyira hanyatlás, mint Franciaországnak a kulturális, intézményi és szociális problémákban jelentkező destrukturálódása és az integráció francia modelljének szétesése okozza. Az erre adott nem megfelelő politikai, hanem populista válaszok Royal részéről egy fajta karizmatikus és tekintélyelvű vezetéssel egy posztdemokratikus társadalom képét vetítik előre, miközben a kormányzó jobboldal cinikus politikusai egymás között rivalizálnak.
A populizmus a szociológus szerint nem a bal- és jobboldali különbség eltűnésének a jele, hanem annak, hogy a jól meghatározható ideológiai programmal rendelkező pártok jelöltjei megpróbálnak a másik oldal szavazóihoz is szólni, és így a politikai beszédek tele vannak ellentmondásokkal. A hol neoliberálisnak, hol köztársaságinak mutatkozó Nicolas Sarkozyt gyakran azzal vádolják, hogy a szélsőjobboldali szavazókhoz szól, pedig a közvélemény-kutatások szerint a baloldali szavazók tíz százaléka egyetért vele.
Bavarez szerint 12 évnyi konzervatív elnökség után a jobboldal jelöltjei maximálisan 55 százalékos támogatottságot tudnak szerezni az első fordulóban, és Royal mellett Sarkozy ellenében 2002-höz hasonlóan ismételten Le Pennek van esélye bejutnia a második fordulóba. Ez pedig Franciaország imázsát és nemzetközi befolyását végleg tönkretenné – hangsúlyozza a történész.
