Közélet

Mészárosék is beszálltak a tőzsdefejlesztésbe?

Sokat tett és tesz a magyar tőzsde fejlesztéséért a BÉT és annak tulajdonosa, az MNB. A piacon terjedő vicc szerint azonban Mészárosék is beszálltak a tőzsdefejlesztésbe.

Mint ismert, az egyik leggazdagabb magyarhoz köthető tőzsdei cégek, az Opus, a Konzum és az Appeninn árfolyama és forgalma is az egekbe emelkedett, mióta kiderült, Mészáros Lőrinc is (közvetlen és közvetett) tulajdonrészt szerzett bennük,

Ma is Mészáros Lőrinc volt a tőzsde bikája
A tehetséges felcsúti vállalkozó céges részvényei nagyot emelkedtek ma a budapesti tőzsdén.

és egymás után érkeznek a bejelentések arról, hogy újabb és újabb vagyonelemekkel gazdagodnak a cégek.

A Portfolio.hu megnézte, mennyit tesz hozzá az Opus, a Konzum és az Appeninn a BÉT forgalmához. Arra jutottak, hogy szinte minden kispapír iránt jóval nagyobb most az érdeklődés most, mint mondjuk év elején, másrészt több részvényre nem is igaz már a kispapír elnevezés, mert például az Opusban, a Konzumban és az Appeninben, vagyis a Mészáros Lőrinchez köthető hazai részvényekben már jóval magasabb a forgalom, mint mondjuk a hagyományosan blue chipnek tekintett Magyar Telekomban. Ha csak a forgalmat vennénk alapul, és ragaszkodnánk ahhoz, hogy a Telekom még mindig nagypapír, akkor valójában 6-7 blue chipünk lenne a BÉT-en, írták.

És hogy mennyivel járultak hozzá a Mészáros-részvények a forgalom bővüléséhez? Nélkülük nem lett volna meg a több mint 6 éves csúcs az egy havi gördülő átlagos napi forgalomban, állapították meg.

Kiemelt kép: Mészáros Lőrinc a Visonta Projekt Kft. tulajdonosa beszédet mond a cég búzafeldolgozó üzemének alapkőletételén 2017. április 24-én. MTI Fotó: Komka Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik