Közélet

Pukli: Kockáztatni fogok és belépek az ismeretlenbe

Politizálni akar, de nem alapít pártot, sőt be sem lép egyikbe sem, de ha majd egyszer lesz egy, segít nekik. Viszont szerinte csak egy párt tudja megmenteni az oktatást Magyarországon. Nem akar a jobboldal messiása sem lenni, sőt messiás sem igazán. Pukli István a parlamentbe tart. Vagy nem.

Legutóbb, mikor beszéltünk, azt mondta, hogy a hideg is kirázza attól a gondolattól, hogy politikusnak menjen. Akkor most mégsem?

Döntéskényszerbe kerültem. A KLIK-től kaptam egy levelet, amely szerint 2016. november 4-ig el kell döntenem, hogy indulok-e újra az intézményvezetői megbízásért.  Mivel a helyzet nem sokban változott, a magyar oktatásért pedig tenni kell, választhattam: meghajolok, és tovább végzem a KLIK szolgálatát, vagy ragaszkodom a gerincemhez, és tovább küzdök azért, amire ígéretet tettem. Igen, kirázott sokáig a hideg attól a gondolattól, hogy politikus legyek, sőt még most is egy kicsit nehéz szívvel gondolok erre, de az a helyzet, hogy civil mozgalmakkal, ezzel a kormánnyal szemben célt elérni nem lehet. A Tanítanék Mozgalom mozgástere is behatárolt. Szeretném elérni azokat a célokat, amiket kitűztünk magunk elé. Ennek, ha tetszik, ha nem, nincs más eszköze és ennek az az ára, hogy nagyot kell kockáztatnom.

Szóval csinál egy pártot?

Nem erről beszéltem, hanem arról, hogy kockáztatni fogok és belépek az ismeretlenbe.

Akkor van egy párt, amihez csatlakozik?

Ebben a pillanatban nincs olyan párt, amely hitelesen tudná a tavasszal kitűzött célokat képviselni. Amennyiben létrejön egy új politikai erő, akkor szívesen segítek nekik.

Kezdem elveszteni a fonalat. Akkor nem alapít pártot, nincs is éppen olyan párt, amelyikbe belépne, de szívesen beszállna valamilyen pártba, ami még nincs is?

Én csak arról beszélek, hogy mit szeretnék.

Ugyan milyen pártot szeretne?

Egy olyan erőt képzelek el, amelyik hitelesen képviseli az oktatás ügyét, alapvetően konzervatív gondolkodású, de nem hülye. Nem rövid távon gondolkodna, hanem hosszú távon.

Ha a baloldalé nem, akkor lehet még a jobboldal messiása?

A bal és a jobb oldal fogalmának sincs semmi értelme. Ezt az idő már régen meghaladta. Én alapvetően konzervatív gondolkodású vagyok, de az a leosztás, hogy a jobboldal azt jelenti, hogy Fidesz és Jobbik, vagy a baloldal azt jelenti, hogy MSZP vagy Együtt, ezekkel nem tudok azonosulni.

És a messiással?

Azzal sem. Ha azt mondanám, hogy azonosulni tudok ezzel, akkor ugyanazt gondolnám magamról, mint Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc.

smagpictures.com / Pál Anna
smagpictures.com / Pál Anna

Mennyivel hatékonyabb egy szakmai mozgalomnál egy frissen alakult párt?

Egy civil szervezet nem indulhat választáson, míg egy politikai párt igen. Az oktatás érdekeit hatékonyan az országgyűlésen belül lehet képviselni.

Hiába állunk ki a Kossuth térre március 15-én több tízezren, nem történik semmi, mert erről a hatalomról lepereg minden.

Előbb-utóbb kell egy olyan tiszta, becsületes politikának jönnie, ami elsöpri azt, ami most van.

Kemény.

Lehet, hogy naiv gondolatnak tűnik, de máshogy nem fog sikerülni.

Esetleg másokat is el tud csábítani a mozgalomból?

Egyáltalán nem tartom kizártnak az együttműködést.

A cél 2018-tól a parlament?

Olyanról beszélünk, ami nincs. Nem foglalkozom 2018-cal.

Akkor 2022?

Provokál! Nem tudok választ adni erre a kérdésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik