Közélet

„Nem tud keresztény lenni” a Professzorok Batthyány Körének elnöke

24.hu
24.hu

2016. 08. 31. 11:19

Szerinte a menekültválság igazi oka a klímaváltozás.

Interjút adott az ATV-ben a jobboldali-konzervatív, túlnyomórészt természettudósokból álló, de társadalmi kérdésekben megnyilvánuló Professzorok Batthyány Körének elnöke, amelyben nem kisebbet állított, mint hogy a menekültválság „valójában népvándorlás, aminek az igazi oka a klímaváltozás”.

A vegyész-akadémikus Náray-Szabó Gábor visszatekintett az 1970-es évekre, amikor rengeteg szír egyetemista volt az országban. Azt mondta, belőlük kiváló orvosok, mérnökök lettek és beépültek a magyar társadalomba. „Amikor egy-két-három emberrel állok szemben, akkor a keresztény erényeket igyekszem gyakorolni, akár még áldozatok árán is segítem őket” – mondta az elnök, majd így folytatta:

Viszont abban az esetben, mikor ezer-kétezer-százezer emberrel állok szemben, akkor nem tudok keresztény lenni, ebben az esetben féltem az életem.

A Professzorok Batthyány Köréből néhány napja lépett ki Ángyán József, miután a szervezet propagandisztikus közleményben buzdított a kvótanépszavazáson való részvételre. Ángyán azzal indokolta a döntését, hogy a közlemény megdöbbentően szervilis, önző, és messze áll a keresztény értékrendtől.

Minderre Náray-Szabó azt mondta: ez jó alkalom volt arra, hogy Ángyán megszüntesse a már régóta elhidegült viszonyát.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BUDAPEST, HUNGARY - JULY 24: Katinka Hosszu reacts during the Women's 200IM final on day eleven of the FINA World Championships at the Duna Arena on July 24, 2017 in Budapest, Hungary. (Photo by Ian MacNicol/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.