Közélet

16 tökéletes kép, ami porig alázza a TV2-t

Last Days of Tények - válogatás az egyik legjobb magyar mikroblogról.

Oké, tudjuk, hogy ez nincs rajta a keményen dolgozó kisemberek “top 10 égető problémák az életemben” listáján (még a top20-ason sem), az ősz igazi szaftos, és kívülről nézve nagyon vicces botránya egész biztosan a TV2, azaz annak homályos eladása körül zajlik. Maga a sztori olyan szövevényes, hogy tényfeltáró cikksorozatot érdemel, miközben dramaturgiájában az egész mégis egy óvodai “az én apukám erősebb” cicaharcra emlékeztet. Az egyik oligarcha megvett valamit, amit egy másik oligarcha korábban már megvett, pontosabban nem is azt, hanem egy olyat, amivel felülírja a másik oligarchát, a másik oligarcha szerint pont fordítva, mindkettő úgy gondolja, hogy ő az erősebb kutya, az egyik már le is igazolta a konkurencia egy ideje kormánykritikus nagyágyúját, a miniszterelnök dühöng, a csatorna sztárjai jót buliztak.

Egyelőre nem tudni, mi lesz, itt a tökéletes pillanat tehát, hogy megemlékezzünk a TV2 a magyar életérzést, a kisemberek gondjait a lehető leghitelesebben megragadó médiatermékről, amelyet legalább annyira ihletett a hagyományos dokumetarista zsurnalizmus kódexe, mint Örkény: a Tények hírműsor kis színes híreiről. Sokat turkálni szerencsére nem kell, a munka nagy részét elvégezte helyettünk Magyarország egyik legjobb mikroblogja, a Last Days of Tények, amely mindenféle körítés, képaláírás, satöbbi nélkül tolja a képernyőmentéseket a munkásosztály életéről, egy-két cuki állatos hírrel színesítve.

Például így:

lastdaysoftenyek.tumblr.com
lastdaysoftenyek.tumblr.com

Vagy így:

lastdaysoftenyek.tumblr.com
lastdaysoftenyek.tumblr.com

A műsorban elgondolkodtató kritikát is kaptunk az igazságszolgáltatás visszásságairól…

lastdaysoftenyek.tumblr.com
lastdaysoftenyek.tumblr.com

…megkérdőjelezünk mindent, amit biológián tanultunk…

lastdaysoftenyek.tumblr.com
lastdaysoftenyek.tumblr.com

…és megtanuljuk, hogyan ne lopjunk rendőrautót.

lastdaysoftenyek.tumblr.com
lastdaysoftenyek.tumblr.com

A tragédia és az abszurd találkozása egy boncasztalon:

lastdaysoftenyek.tumblr.com
lastdaysoftenyek.tumblr.com

Hát istenem, van ilyen:

lastdaysoftenyek.tumblr.com
lastdaysoftenyek.tumblr.com

Emlékszünk még, milyen meleg volt a nyár, ugye?

lastdaysoftenyek.tumblr.com
lastdaysoftenyek.tumblr.com

Próbálunk minden képhez írni valamit, de van, hogy nem megy.

lastdaysoftenyek.tumblr.com
lastdaysoftenyek.tumblr.com

Nem, tényleg nem megy, ne is erőltessük.

lastdaysoftenyek.tumblr.com
lastdaysoftenyek.tumblr.com

:(

lastdaysoftenyek.tumblr.com
lastdaysoftenyek.tumblr.com

:)

lastdaysoftenyek.tumblr.com
lastdaysoftenyek.tumblr.com

Ha végül tényleg Andy Vajnáé lesz a csatorna, reméljük, ad félmilliárdot ennek a megfilmesítésére:

lastdaysoftenyek.tumblr.com
lastdaysoftenyek.tumblr.com

Örök téma a kisvárosi paranoia is:

lastdaysoftenyek.tumblr.com
lastdaysoftenyek.tumblr.com

A menekültválság margójára:

lastdaysoftenyek.tumblr.com
lastdaysoftenyek.tumblr.com

Végül egy nagyon-nagyon-nagyon idekívánkozó kép július 4-éről:

lastdaysoftenyek.tumblr.com
lastdaysoftenyek.tumblr.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik