Közélet

Heroininjekciókkal ölte meg a luxusprosti a Google-vezért

Az internetes óriáscég egyik igazgatóját tavaly novemberben találták holtan a jachtján.

Az egyelőre nem világos, hogy szándékosan vagy gondatlanságból elkövetett emberölés történt-e, mindenesetre a gyanúsított ellen egy másik államban történt hasonló ügyben is vizsgálat indult.

A kaliforniai Alix Catherine Tichelmant július 4-én tartóztatták le, miután egy önmagát kuncsaftnak kiadó nyomozó 1000 dolláros ajánlattal lépre csalta azon az internetes portálon, amelyen a 26 éves nő megismerkedett az áldozattal, az ötgyermekes Forrest Timothy Hayesszel.

A Santa Cruz-i kikötőben horgonyzó, 15 méteres jacht biztonsági rendszerének kameráján jól látszik, amint a nő több heroininjekciót ad be a férfinak, majd miután az rosszul lesz és meghal, nem törődik mással, mint hogy felhajtsa poharából a megmaradt bort, összeszedje minden holmiját, letakarja a holttestet és minden sietség nélkül távozzon a hajóról, leeresztve még egy napellenzőt is.

A halottat másnap találta meg a hajó kapitánya.

A rendőrség hangsúlyozza, hogy a videofelvétel tanúsága szerint a gyanúsított semmit sem tett azért, hogy segítséget hívjon a túladagolt férfihoz, sőt, nyomainak eltüntetése közben többször is rátaposott a földen heverő emberre.

Tichelmant emberöléssel és heroinnal való visszaéléssel vádolják. Másfél millió dollár óvadék ellenében védekezhetne szabadlábon, védőt a bíróság jelölt ki hivatalból szerdán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik