Üzleti tippek
Close-up of femeal hands typing on laptop

Az Invitel is kínál kedvezményes internetet a rászorulóknak

24.hu
24.hu

2017. 09. 07. 12:21

A távközlési cég nemrég csatlakozott a Digitális Jólét Programhoz. A megállapodás értelmében így most már az Invitelnél is elérhető a rászorulók számára az alacsony havidíjú vezetékes internetszolgáltatás.
Korábban a témában:

Langsteiner Marianne

„A Digitális Jólét Program célja, hogy Magyarország a digitalizáció terén felzárkózzon az európai uniós élvonalhoz. Ezen a területen fontos mutatószám, hogy a lakosság internetellátottsága milyen, így például hányan férnek hozzá a hálózatokhoz, illetve milyen körülmények között, milyen internetkapcsolattal biztosítható mindez. A program célja, hogy akik mostanáig anyagi okból nem engedhették meg maguknak az internetelőfizetést, azok kedvező feltételekkel – az Invitelnél például 20%-kal olcsóbban – jussanak hozzá a szolgáltatáshoz. A Digitális Jólét Alapcsomag természetesen az Invitel teljes szolgáltatási területén elérhető” – összegezte Langsteiner Marianne, az Invitel Távközlési Zrt. operatív vezérigazgató-helyettese.

Folyamatos beruházások és hálózatfejlesztések

A távközlési cég arra törekszik, hogy minél több felhasználót juttasson hozzá jó minőségű internetszolgáltatáshoz. Éppen ezért az elmúlt négy évben szolgáltatási területükön megduplázták a gyors internettel ellátott otthonok számát.

Az Invitel eddigi fejlesztései mellett a következő egy évben mintegy 200 ezer háztartás számára teszi elérhetővé a nagy sávszélességű internetszolgáltatást. A kiépítés költségének egy része uniós és kormányzati támogatásból, másik része pedig saját erőforrásból valósul meg.

„A Digitális Jólét Program céljaiban kapcsolódik a Szupergyors Internet Programhoz (SZIP), melynek keretében azokat a területeket látják el a szolgáltatók legalább 30 Mbit/sec sebességű internetkapcsolattal, ahol erre korábban nem volt lehetőség. Vállalatunk tavaly ősszel adta át az ország első, megvalósult SZIP-fejlesztését Óföldeákon, és például Szegeden is elindultak az átadások” – részletezte az operatív vezérigazgató-helyettes.

Langsteiner Marianne hozzátette: „az internet az egyik legberuházás-igényesebb termék a világon, nem véletlen, hogy a nagyberuházásokhoz, hálózatfejlesztésekhez esetenként uniós vagy állami támogatást is kapnak a szolgáltatók. Ez főként azokon a területeken jellemző, ahol gazdaságilag nem lenne kifizetődő az internetszolgáltatás megvalósítása vagy gyorsítása”.

Az edukáció fontossága

A társaság szerint a Digitális Jólét Program egyik legfontosabb eleme az oktatás. A felhasználók igénylik az újdonságok alapoktól induló bemutatását, és az olyan hasznos, praktikus információkat, amelyekkel bővíthetik az ismereteiket. A távközlési cég ezért képzéseket tart diákoknak – többek között a Digitális Témahét keretében. Egyes településeken pedig a felnőttek számára szerveznek internetoktatást, amely segíti a kezdőket és a középhaladókat egyaránt. A vállalat az online edukációs anyagok mellett külön tájékoztató kiadványokkal is támogatja a digitális fejlődést.

„A jövőt tekintve rendkívül fontos a sávszélesség növelése és a hálózatok korszerűsítése. Mi biztosak vagyunk abban, és bízunk benne, hogy aki akár ennek a Digitális Jólét Programnak a keretében vagy más módon belép az internet világába, az megszereti, felismeri az értékeit és egyre többet használja. Mindez pedig több más tényező mellett szintén indokolja az egyre nagyobb sávszélesség biztosítását” – fejtette ki az operatív vezérigazgató-helyettes.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.