Üzleti tippek

Békés megyében is fejleszt az Invitel

tévé távkapcsoló
tévé távkapcsoló
A vállalat hálózatfejlesztéseinek köszönhetően egyre több Békés megyei településen érhető el a cég gyors internet és HD minőségű televíziós szolgáltatása.

A saját erőforrásból finanszírozott fejlesztések mellett a Szupergyors Internet Program keretében is több járást elnyert az Invitel. „A megyén belül 4 további járás tekintetében is vállalatunk érte el a legmagasabb pályázói pontszámot, ezért a mezőkovácsházi, a szarvasi, a békési és a szeghalmi járásban is több települést segíthetünk hozzá a modern és jövőálló technológiához, ezáltal a gyors internethez, a korszerű, HD minőségű IPTV-hez” – mondta Iski István, az Invitel marketingigazgatója.

A vállalat az elmúlt években több újítást vitt véghez Gyulán: 2015 tavaszától fejlesztették a szélessávú hálózatot Gyula 11 körzetében, amelyek közül 9-ben az optikai szálat egészen az előfizetők otthonáig kiépítették. A távközlési cég a kivitelezési munkákat 2015 augusztusában kezdte el, és az utolsó fejlesztett területet 2016 áprilisában adta át. Az utóbbi három év hálózatfejlesztéseinek köszönhetően mostanra Gyula háztartásainak 80%-a számára elérhető a minimum 30 Mbit/sec sebességű, gyors internet és a minőségi HD televíziózás.

Éppen ezért július végén a vállalat meglepetéssel érkezett a városba: Eigel István Vándormadarak című mozaikfalához kihelyeztek egy installációt, amely szeptember közepéig megtekinthető. A műalkotás, mivel mozaiktechnikával készült, kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a szolgáltató úgy tisztelegjen egy helyi alkotás előtt, hogy ezzel nemcsak a gyulaiak számára már megszokottá vált műre hívja fel újra a figyelmet, hanem bemutassa a hagyományos és a HD képminőség közötti különbségeket.

A Nielsen kutatási eredményei szerint jelenleg a magyar televíziós háztartások mintegy 64 százaléka rendelkezik HD készülékkel.

A HD csatornákat tartalmazó televízió-előfizetések száma ezzel szemben az Invitel saját ügyfélkörében szerzett tapasztalatok szerint is jóval alacsonyabb ennél.

A modern, optikai-alapú hálózatok terjedésével sok egyéb mellett a televíziószolgáltatás fejlődött nagyot az utóbbi években. Ennek köszönhetően a televíziózás még nagyobb élményt jelenthet. A felvehető, megállítható, visszatekerhető adás, az online videótéka vagy a visszanézhető műsorok, a HD kép és hang minőség ma már nem elérhetetlen luxusnak számító igény. Az sem jelenthet problémát, ha a filmet eredeti nyelven szeretnénk nézni: az IPTV-szolgáltatás bizonyos csatornákon lehetőséget biztosít erre. Ezek a szolgáltatások a fejlesztéseknek köszönhetően elérhetőek az Invitel ügyfelei számára – összegezte közleményében a távközlési cég.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik