Hogy mi mindent írtak össze róluk, arról Kasza először budapesti tudósítóként értesült 1990-ben: felkereste egy fiatalember, aki 10 ezer dollárért titkos iratokat akart neki eladni. Nemet mondott: persze mire kutathatóvá váltak az egykori titkos akták, addigra el is tűnt vagy titkosítva lett egy jelentős része – panaszkodik Kasza.
„Az Állambiztonsági Szolgálatok Történet Levéltárában (ÁSZTL) addig jutottam, – írja – hogy megmondták néhány dossziém számát, amelyek azonban nincsenek a levéltárban. Ezek is, mint a SZER 1975 óta legtöbb anyaga, vagy „elveszett”, vagy zárolt. A zárolt azt jelenti, hogy a hivatalos megokolás szerint közzététele „nemzeti érdeket sértő”. Ez a megokolás, 14 évvel egy intézmény megszűnése után, enyhén szólva érthetetlen. Mégis, eddig valamennyi demokratikusan megválasztott kormány – pártállástól függetlenül – ragaszkodott ehhez, a diktatúra észjárására jellemző titkolózáshoz.”
A SZER utolsó 15 évéről (1993-ban szűnt meg) különösen hiányosak az iratok. Az elérhető operatív jelentésekből viszont kiderül, hogy legalább a rendszerváltó választásokig volt a hírszerzésnek Münchenben a magyar osztályon és később a budapesti szerkesztőségben beépített ügynöke. „Ő vagy ők, beszámoltak mindenről, ami az osztályon történt, a konferenciákon elhangzott.”
Kasza néhányuk ügyeiről libbenti fel a fátylat. Ilyen Vámos Imre és Horváth Béla, akik egyidejűleg voltak a SZER és a Látóhatár munkatárai. Beszervezésüket az állambiztonság joggal tekintette egyik legnagyobb sikerének. „Bár 1957-ben mindkettőt elbocsátották a SZER-től, a tőlük szerzett információk a rádióról, munkatársairól, az emigráció főleg irodalommal foglalkozó értelmiségéről és csoportosulásairól fontos volt az állambiztonság számára.” Majd egy összefoglaló jelentésből idéz: „Hazatérésük után ők készítették el az első pontos anyagot a SZER magyar osztályának személyi összetételéről, az adások politikai hátteréről, az amerikai irányítás gyakorlatáról.”
Vámosról és Horváthról közös aktát fektetett fel az állambiztonsági hatóság (Mt-401/1). Mindketten ígéretet kaptak arra, hogy bizonyos idő után hazatérhetnek és elhelyezkedhetnek a magyar irodalmi életben. „Ennek fejében „leleplező” és „kompromittáló” könyvet írnak a SZER-ről, munkatársairól, valamint „az Egyesült Államok imperialista politikájáról”. A dosszié első dokumentumai már közlik a SZER-munkatársak névsorát, a szerkesztők írói nevét, egymondatos szubjektív jellemzését.
1957-ben belső ellentétek miatt kettészakadt a Látóhatár szerkesztősége. Vámos és Horváth folytatták a lap addigi emigrációs (ott inkább baloldalinak nevezett), irodalmi és politikai irányvonalát, a régi Látóhatár pedig ettől kezdve az állambiztonság utasítása szerint és pénzén működött.
Hazatérésük után mindkettőjüket berendezett lakás és állás várta. Egyikük a Magyar Nemzet c. napilap külpolitikai rovatának belső munkatársa, másikuk a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos főelőadója lett.
(Továbbiak az ÉS cikkében olvashatóak.)
