Hidvéghy Melinda kedvencei
Tévéműsor: Kulturzeit a 3Saton
Újság: Der Spiegel
Rádió: Catalunia Musica (a katalán Bartók rádió)
Netes portál: www.kulturforum.de
Könyv: John Updike: Nyúl-sorozat
Film: Antonioni: Zabriskie Point
Zene: Manuel de Falla: La Vida Breve
Hobbi: műgyűjtés, búvárkodás
– A piacgazdaság elengedhetetlen feltétele a tisztességes verseny. Az illegálisan kihelyezett reklámeszközök pedig pontosan ezt a versenyt torzítják, ezenkívül jelentős károkat okoznak a szakma megítélésében is, hiszen az emberek nem aszerint ítélik meg a köztéri reklámot, hogy mi engedélyezett és mi nem, hanem tömeges megjelenésük miatt csak városképet romboló hatásukat érzékelik.
– A kisebb vállalkozások (zug)hirdetőtáblái vagy a nagyobb plakátcégek engedély nélküli óriásplakátjai jelentik-e a nagyobb problémát?
– Nem lehet ezt a két csoportot más mércével mérni. A hatóságoknak azonban sokkal egyszerűbb a hivatásszerűen ezzel foglalkozókat elkapni, mint a sok ezer egyedi reklámot kihelyező céget vagy magánszemélyt. Az egyik nagy vidéki városban készítettek egy felmérést, amiből kiderült, hogy náluk nagyjából 12 ezer különböző közterületi reklámberendezés található. Ebből tíz százalék rendelkezett engedéllyel, amelynek egyébként nagy része a közterületi reklámcégek berendezéseire szólt. Úgy tűnik, a sok kisméretű, illegálisan kihelyezett cégtábla esetében az önkormányzatok csak legyintenek.
– A külső szemlélő szemével nézve a választási kampány jó üzlet lehetett a plakátcégek számára, hiszen a pártok láthatóan hajlandók voltak még a kedvezőtlenebb elhelyezkedésű plakáthelyeket is lefoglalni. A választási kampány valóban fellendítette a közterületi piacot?
– Ha a tavalyi vagy tavalyelőtti márciusi és áprilisi időszakot nézzük, akkor is nagyon telített volt a köztéri piac. Ahogy visszaemlékszem, körülbelül mindig is az éppen aktuálisan kint lévő reklámeszközök 15–20 százalékát használták a pártok ilyen időszakokban. Persze az is igaz, hogy régebben kevesebb eszköz volt. A pártoknak minden választókorú ember beletartozik a célcsoportjába, ezért szinte az összes kihelyezett reklámeszköz megfelel üzeneteik közvetítésére.
– A tévéműsorok korhatárt jelző karikáinak fogadtatását vizsgálta a közelmúltban a Gfk Hungária. Kiderült, hogy a megkérdezettek jelentős része a gyermekek védelme érdekében még 10-es és 14-es karika bevezetését is szükségesnek tartaná. Ön szerint a korhatáros karikák elérhetik céljukat?
– A tévé ma olyan fejlődési fázisban van, mint amikor az ősember felfedezte a farúdra rögzíthető követ, és elkezdte használni. Bizonyára, amíg megtanulta alkalmazni, hosszú időbe telt, sokszor fejbe is vágta magát. Meg kell tanulnunk a tévét is használni, s ezt már gyermekkorban el kell kezdeni. Amint ez megtörténik, értelme lesz a köröknek, akár a 10 és 14 évet jelzőnek is.
– A magyar múzeumok az elmúlt években egyre profibb marketingmunkát alkalmaztak különféle időszakos kiállításaiknál. Különösen a Szépművészeti Múzeum kommunikációja tűnik úttörőnek. E tekintetben vajon már elértük a „nyugatot”?
– Azt hiszem, igen, bár gondolom ott kicsit jobb anyagi lehetőségek vannak. A „kultúrmarketing” mindenesetre több mint feladat, küldetésnek is lehet tekinteni. S ha a kreatívok, médiatulajdonosok összefognak, és következetesen – na meg önzetlenül – támogatják a kultúrát, akkor talán beindul nálunk is az értékközpontú társadalom kialakulása.
