Szilva (szilva, szilvamag)
Pénzügy

A polgármester neje uniós forrásból épített szörpházat, de az inkább családi háznak tűnik

24.hu
24.hu

2017. 06. 07. 10:21

Molnár Oszkár nem adott magyarázatot arra, miért van kifejezetten családiház-jellege az uniós támogatásból felépített vállalkozás székhelyének.
Korábban a témában:

EU-forrásból épített házat az edelényi polgármester, Molnár Oszkár felesége a településhez tartozó szőlőhegyen – írja a Magyar Nemzet.

molnár oszkár (molnár oszkár)
Molnár Oszkár. Fotó: MTI

Egy szörpház megépítésére nyertek el 25,7 millió forintot 2013-ban, Molnárné Kristóf Adrienn pedig vállalta, hogy egyéni vállalkozóként öt éven át üzemelteti a szörpfőzdét.

A Magyar Nemzet helyszíni riportja szerint viszont termékeikkel sehol nem lehet találkozni, erről a környékbeliek sem tudnak, az épületről pedig sokkal inkább tűnt úgy, hogy hétvégi, illetve családi házként használják. A kertben néhány üres üvegen a „szilva” felirat szerepelt, ám a lap szerint abban utoljára pálinka lehetett, nem szörp.

A polgármester a lap kérdésére azt mondta,

a szörpház ötéves fenntarthatóságát a pályázat alapján be kell tartaniuk, de ők nem öt évben gondolkodtak.

Magyarázatot viszont nem adott arra, miért van kifejezetten családiház-jellege az uniós támogatásból felépített vállalkozás székhelyének.

(Kísérőképünk illusztráció)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CHULA VISTA, CA - SEPTEMBER 16:  Vocalist Chester Bennington performs on stage with Linkin Park at Sleep Train Amphitheatre on September 16, 2014 in Chula Vista, California.  (Photo by Daniel Knighton/FilmMagic)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.