Pénzügy

Varga ujjong: Új korszak a jövedelemadózásban – már söralátét sem kell

A magánszemélyek helyett ezentúl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készíti el a bevallási tervezeteket, ezzel új korszak kezdődött a bevallások történetében, olyan, amelyben söralátét sem kell – jelentette ki Varga Mihály az e-szja-t bemutató sajtótájékoztatón. A nemzetgazdasági miniszter leszögezte: történelmi pillanat a mostani az adózás történetében, ugyanis már több mint 25 éve, 1989 óta mindenki saját maga tölti ki a bevallását.

A tárcavezető emlékeztetett rá: 2015 márciusában jelentette be, hogy az NGM vizsgálja annak lehetőségét, hogy a lakosság miként mentesülhet hosszú távon az adóbevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Leszögezte: semmi értelme ugyanis annak, hogy minden év tavaszán több millió magánszemélyt hozzon az állam stresszhelyzetbe olyan adatok elkérése miatt, amelyek az adóhivatalnál jórészt már egyébként is megvannak. 2016-ban az szja-bevallások elkészítéséhez a NAV közreműködését már 455 ezren kérték. A 2017-es év az szja-bevallási korszak végét jelenti, idén először ugyanis semmilyen adózói közreműködésre sincs szükség. Míg eddig az adóhivatal várta a bevallásokat, vagy a hivatalos felkéréseket a bevallások elkészítésére, most a lakosság várja a NAV-tól bevallása tervezetét – mondta el Varga Mihály.

80 százaléknak nem lesz teendője

Mintegy 3 millió magánszemélynek mostantól nincs más dolga, mint hogy adója 1%-ának felajánlásáról rendelkezzen, amennyiben élni kíván ennek lehetőségével – hívta fel a figyelmet a szakminiszter.
Az adóbevallás-tervezetek adatai alapján a magánszemélyek több mint 80 százalékának nem lesz további teendője a bevallásával – tette hozzá. Tállai András miniszterhelyettes, a NAV vezetője elmondta: az e-szja programja az ügyfélkapun keresztül elérhető. A programnak, amely évről-évre mintegy 3,8 millió adózót érint, egyik legnagyobb erénye, hogy alkalmazkodik a felhasználói szokásokhoz, azaz a legtöbbek által használt mobiltelefonon, tableten és számítógépen is ugyanúgy használható.

A bevallási ajánlatot ma reggelig már 24 ezren tekintették meg, és több mint 9 ezren már be is küldték adóbevallásukat – mondta el Tállai András.

Nem igaz, hogy a NAV készíti a bevallást

Angyal József adószakértő volt az, aki február elején még egészen más megvilágításba helyezte az agyondicsért újítást. Amikor ugyanis a Magyar Nemzet kérdezte, azt válaszoltata, valójában nem igaz, hogy a hivatal elkészítené helyettünk a bevallást.

Minden munkavállaló megkapta január 31-ig az M30-as igazolást a munkáltatójától, amelyen a járulékadatai és egyéb, a NAV számára fontos adatok szerepelnek. Ha valaki azt kéri a NAV-tól, hogy március 15-ig készítse el a bevallástervezetét, az mindössze annyit jelent, hogy ezeket a papírokat még egyszer megkapja május 2-ig. A munkáltató ugyanis az úgynevezett 08-as bevalláson havonta szolgáltat adatot a hatóságnak, és ennek összesítése az M30-as igazolás. Ha nem ugyanaz lenne a kettőben, nagyon nagy baj lenne a rendszerben – hívta fel rá a figyelmet a szakértő.

Csütörtök éjfélig lehet kérni a bevallási tervezet postázását

Március 16-án éjfélig kérhetik az adózók a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, hogy postán juttassa el hozzájuk a személyi jövedelemadóról (szja) szóló adóbevallási tervezetet – derül ki a NAV közleményéből.

Az adóhatóság idén mintegy 3,8 millió adózó számára készítette el az szja-bevallási tervezetet, amelyeket elektronikus formában megtekinthetnek és módosíthatnak az ügyfélkapuval rendelkezők. Amennyiben az adózó egyetért a tervezettel és május 22-ig nem módosítja, az automatikusan hivatalos bevallássá válik.

Az ügyfélkapuval nem rendelkezők március 16-án éjfélig többféle módon is kérhetik, hogy az adóhivatal küldje el nekik az adóbevallási tervezetet, amelyet május 2-ig kapnak meg postán. A dokumentumok március 16. után is elérhetőek lesznek papíron, de akkor már az adóhatóság ügyfélszolgálatain, személyesen kell átvenni őket.

Az sms választása esetén a 06-70/717-7878 telefonszámon meg kell adni az adóazonosító jelet és a születési dátumot a következő formátum szerint. Kérni lehet továbbá a tervezetet a NAV honlapjáról elérhető űrlapon, a “Kérelem az adóbevallási tervezet papír alapon történő átvételéhez” elnevezésű formanyomtatványon, levélben kötetlen formában, a NAV ügyfélszolgálatán személyesen vagy a NAV telefonos tájékoztató rendszerén keresztül.

Akik megkapták a tervezet papír alapú változatát és nem értenek egyet az abban feltüntetett adatokkal, önadózással május 22-ig tehetnek eleget bevallási kötelezettségüknek, ennek hiányában automatikusan a NAV által készített tervezet válik hivatalos adóbevallássá.

Nézzük meg!

Fontos, hogy mindenki nézze meg a tervezetet, akár elektronikusan, akár papír formában kapta meg, azokról a jövedelmekről ugyanis, amelyekről nem érkezett adat év közben a NAV-hoz, az adózóknak maguknak kell számot adniuk (ilyen például a lakáskiadásból származó jövedelem vagy olyan családi kedvezmény, amelyről korábban nem nyilatkoztak).

Az adóhatóság május 2-ig az ügyfélkapusoknak elektronikus, a többieknek postai úton értesítést küld a visszatérítendő vagy befizetendő adóról. Az adót legfeljebb hat havi részletben is meg lehet fizetni, ha a fizetendő szja és egészségügyi hozzájárulás összege nem haladja meg a 200 ezer forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik