Pénzügy
Budapest, 2016. december 13.
A Magyar Posta Zrt. munkatársa mutatja a nyugdíjasoknak kézbesítendő Erzsébet-utalványokat tartalmazó borítékokat és Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levelét Budapesten 2016. december 13-án. A 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalvánnyal a kormány a nyugdíjasokat támogatja.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Befagyott Erzsébet-utalványok – üzent a posta a nyugdíjasoknak

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 01. 09. 15:21

Fontos határidő! A nyugdíjas legkésőbb február 28-áig kérheti az Erzsébet-utalvány újbóli kiküldését.

 

Mint korábban megírtuk, mintegy 56 ezer nyugdíjas még mindig nem tudta átvenni a tízezer forintnyi Erzsébet-utalványt, amit november végén úgy ígért meg Orbán Viktor miniszterelnök, hogy azt karácsonyig, de legkésőbb az év végéig megkapják az érintettek. Ez úgy derült ki, hogy a Magyar Nemzet az utalványokkal kiküldött kormányfői levelekről érdeklődött, és a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától azt a választ kapta, hogy

a belföldön élő jogosultak 98 százaléka megkapta és átvette az utalványt.

A Magyar Posta december 31-én közölte az állami hírügynökséggel, hogy „a vállalt határidő előtt” kézbesítették a nyugdíjasoknak az Erzsébet-utalványokat. A társaság most tudatta, hogy összesen 2,6 millió darab Erzsébet-utalványt tartalmazó küldeményt kézbesített. Csak azok nem kapták meg, akiknél nem volt sikeres a kézbesítés, és nem vették át a küldeményt a letéti postákon.

2017.01.06-ig a küldemények több mint 98,5 %-át már átvették az ügyfelek. A küldemények kevesebb, mint 0,5 %-a van még postákon, várva az ügyfelek jelentkezését.

Ha az ügyfél nem jelentkezik az őrzési idő alatt a küldeményért, azt a Magyar Posta visszaküldi az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak. Eddig a küldemények mintegy 1 százalékát küldték vissza a feladónak

valamilyen kézbesíthetetlenségi okból kifolyólag, például a címzett meghalt, elköltözött, nem vette át a küldeményt, hibás volt a címzés.

A Magyar Posta Zrt. most tudatta, ha valaki nem kapta meg az Erzsébet-utalványt, ezt jelezheti:

    – a 0-24 órában elérhető kormányzati ügyfélvonalon: 1818

    – a kormányzati ügyfélvonalon külföldről:  +36 (1) 550-1858

    – a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál: 06-80-204-884, +36 (1) 270-8999, e-mail: nyufig@onyf.hu

    – a Magyar Postánál: +36 (1) 767-8282, e-mail: ugyfelszolgalat@posta.hu

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól a nyugdíjas legkésőbb február 28-áig kérheti az Erzsébet-utalvány újbóli kiküldését, a kérelemben megjelölve azt a lakcímet, amelyre a kézbesítést kéri.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Meghalt Stadler József

Kommentek

Berlin, 2017. november 21.
Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke a parlament ülésén Berlinben 2017. november 21-én. (MTI/AP/DPA/Michael Kappeler)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.