Pénzügy

Ezeket a lakásokat kapkodják el Pesten és Budán

Aki a legnépszerűbb kerületben szeretne lakást venni, az arra számít, hogy biztosan jó mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Általában ez igaz is, de vannak egészen jó kompromisszumok is.

Kapcsolódó cikkek

Amivel tutira nem fürdik be

Mindkét verzióra hozunk példát a jelenlegi Költözzbe.hu-kínálatból cikkünkben, arra is, amikor a lakást szinte csak birtokba kell venni, meg arra is, amikor (kénytelenek vagyunk) saját ízlésünkre formálni azt.

A Duna House legfrissebb lakáspiaci elemzése szerint tovább pörög az ingatlanpiac, még ha májusban kicsit meg is tört a hatalmas lendület. Ebből a kutatásból derül ki az is, hogy országosan nagyjából minden harmadik megvásárolt ingatlan gyengébb műszaki állapotban volt (lakható, illetve felújítandó).

A fővárosi átlagos eladási árak Pesten 268 ezer, Budán 388 ezer, a Belvárosban 412 ezer forintot jelentettek négyzetméterenként.

A fővárosban vásárolni szándékozók közül majdnem minden ötödik megjelölte potenciális vásárlási célnak a XIII. kerületet, így Pesten továbbra is ez a kerület a legnépszerűbb. Budán hasonló mértékben, a venni szándékozók több mint 17 százaléka jelölte meg a XI. kerületet.

Következzen most a két kerületből a jelenlegi két-két legnépszerűbb ajánlat a Költözzbe.hu hatalmas kínálatából. (Az önkormányzati lakásokra vonatkozó cserehirdetéseket most itt nem vettük figyelembe, de ha valakit kifejezetten ezek érdekelnek, akkor is érdemes felmennie az oldalra.)

XIII. kerületi panel

A jellemzés szerint az 58 m2-es, 1+2 fél szobás lakás, 1981-ben épült 10 emeletes panelház 5. emeletén található, átlagos állapotú (a képek alapján ezt igazolva látjuk), jó beosztású, erkélyes, ablakos-konyhás, nyugati fekvésű, világos, csendes. Azt is írják, hogy akinek tetszik, személyesen tegyen ajánlatot, amiből arra következtettünk, talán lehet kicsit alkudni.

 

12,5 millió forintot kérnek egyébként érte, ami eleve15 százalékkal szerényebb négyzetméterre, mint amennyiért a hasonló lakásokat hirdetik a kerületben.

XIII. kerületi tégla

Magáról a lakásról keveset mond itt az eladó. Amit megtudunk, hogy családbarát a környezet, hogy egy kis gyöngyszemről van szó, és hogy a maximumot hozták ki az ingatlanból. A paraméterei: 1 szobás, 31 négyzetméteres, és az első emeleten található. A képek alapján kulturált helynek néz ki, de döntse el az olvasó.

 

10,4 millió forintot szeretnének érte kapni, ami éppenhogy alatta van a kerületi egyszobás téglalakásokat hirdetők elvárásainak.

XI. kerületi tégla

Ennél a lakásnál a tulaj nem spórolt a leírással, rengeteg információt oszt meg a reménybeli vevővel. A lényeg: 3. emeleti 44 négyzetméteres egyszobás lakást kínálnak.
Az állapotának jellemzésére ez a jópofa mondat született: „Igazi kis csoda varázsolható ebből a teljes körűen felújítandó lakásból.” A 3,75 belmagasság miatt galéria is kialakítható. A tulaj szerint gyorsan birtokba vehető, már nem lakott lakásról van szó.
A ház függőfolyosós, azt érdemes még tudni, hogy a cseréptetőt, a lépcsőház bejárati részét, illetve a földszint udvari homlokzatát nemrégiben újították fel, illetve a függőfolyosók renoválása is megkezdődött, és folyamatosan haladnak felfelé a belső festéssel.

 

14,1 millió forintra taksálták, és ez 27 százalékkal jelent kevesebbet, az átlagos eladói elvárásnál.

XI. kerületi családi ház

A Kamaraerdő szélénél áll a tulaj szerint téglából masszívan megépített, felújításra szoruló, 86 nm lakóterületű, ötszobás, jelenleg két lakrészre osztott családi ház, amihez 720 nm saját telekrész tartozik. Villany van, a víz- és csatornahálózat hamarosan kiépülhet. (Hogy a két fürdőszoba víz híján mivel, hogyan működik, az nem derül ki a leírásból.) Azoknak ajánlják akik csendre, nyugalomra vágynak, de mégis a városközpontot könnyen megközelíthető helyen keresnek otthont.

 

Mindössze 9,9 millió forintot szeretnének érte kapni, ami mélyen alatta van (négyzetméterre még a harmada sincs) a kerületi ötszobás családi házak kínálati árának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik