Pénzügy
eladó lakás (Array)

Jól forognak az eladó lakások

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

újságíró. 2015. 06. 08. 12:30

Májusban kis híján 12 ezer ingatlan cserélt gazdát, 40 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az árak is tovább emelkedtek.

Májusban ismét 12 ezret megközelítő darabszámban cseréltek gazdát az ingatlanok országszerte a Duna House becslése alapján. Tavaly ugyanekkor 8500-as volt a forgalom, vagyis több mint 40 százalékos ahhoz képest a növekedés. 

Az idei előző hónaphoz képest viszont minimális csökkentés tapasztalható, ami szembemegy a szokásos szezonalitással, az előző években ugyanis május rendre nagyobb forgalmat mutatott áprilisnál – jegyzik meg. Ennek oka szerintük az lehet, hogy az előző fél évben tapasztalható felfokozott keresleti és vásárló oldali felfűtöttség kezd némileg csillapodni. Ezt elsősorban a fővárosban tapasztalták, amiben szerepe lehet annak, hogy hirtelen megugrottak az árak. Némi kivárás is tapasztalható, a CSOK júliusi bevezetése miatt.

A keresletbenviszont  nem volt visszaesés. Sőt május az idei második legerősebb érdeklődést mutatta idén. Az áprilisi idei mélypont visszamenőleg láthatóan jel volt a májusi forgalom-mérséklődésre, ám az aktuális érték bíztató a továbbiakra.

Árak

Májusban Kelet-Magyarországon 133 ezer, nyugaton 145 ezer Ft/m2 áron vásárolták a panellakásokat. Ugyanezt Pesten 230, Budán 274 ezres átlagon. A téglaépítésű lakásokért a keleti országrészben 150 ezret, nyugaton 189 ez-
ret fizettek. A fővárosi átlagok magasabbak, Pesten 268 ezer, Budán 388 ezer, a Belvárosban 412 ezer forintot fizettek
négyzetméterenként.

Országosan nagyjából minden harmadik megvásárolt ingatlan gyengébb műszaki állapotban volt (lakható, illetve felújítandó), ezen belül Nyugat-Magyarországon vették a legtöbb kifejezetten felújításra szorulót (9 százalék). Ugyanitt minden húszadik ingatlan újépítésű volt. Ebből mindenhol csak kisebb arányban vásároltak a vevők, Budapesten mindössze 1 százalékban a teljes forgalomból.

A belváros mindig jó befektetés

A legnépszerűbb

A fővárosban vásárolni szándékozók közül majdnem minden ötödik megjelölte potenciális lokációnak a XIII. kerületet, ezzel továbbra is a legnépszerűbb. A három szomszédos VI:, VII. és XIV. kerületek sem sokkal maradtak le, a vevőjelöltek több mint 17 százaléka ezeket is szívesen keresi.

Budán hasonló mértékben, a venni szándékozók több mint 17 százaléka jelölte meg a XI. kerületet. 

Élénkek a befektetők

A fővárosban magas, 37 százalék volt a befektetési céllal vásárlók aránya, akik átlag 18,5 millió forintért vettek lakásokat. Ugyanitt a nagyobba költözők és az elsőlakás vásárlók egyenlő mértékben, 17-17 százalékban voltak jelen a piacon.

A vevők státuszát vizsgálva a magukat vállalkozónak vallók voltak a legtöbben 28 százalékban, akik átlag 23 millió forint körüli összeget költöttek ingatlanra.

Vidéken a legtöbb vásárlás oka nagyobba költözés volt. Majdnem minden harmadik ilyen volt, 110 négyzetméteres lakásokat vettek, átlag 16,4 millióért. A befektetők itt csak 21 százalékban voltak jelen, 7,7 millió körül költöttek 54 m2 körüli lakásokra.

Minden második vevő beosztottnak vallotta magát, 69 m2-es lakásokat vettek 9,4 milliós átlagon. 

A budapesti eladók több mint harmada nyilatkozott úgy, hogy az eladás hátterében nagyobba költözés áll. Ők 53 négyzetméteres ingatlanjaiktól váltak meg, átlag 17,7 millióért. Kissebbe az eladók 27 százaléka vágyik, ők 93 m2-es ingatlanjukat adták el. Minden negyedik eladó örökölt ingatlantól vált meg átlag 13 millió forintért.

Vidéken is a legtöbben nagyobba mennének. Minden harmadik ingatlant ezért adtak el, átlag 10,7 millióért. Örökölt ingatlant az eladók 30 százaléka értékesített 8,2 millióért. Kissebbe minden ötödik menne, ők 87 négyzetméteres ingatlantól váltak meg átlag 12,7 millió forintért.

Vidéken a vevők 41 százaléka választott 40-60 m2 közötti ingatlant. A tavalyi azonos időszakkal összehasonlítva az látszik, hogy míg 2014 májusában a tranzakciók harmada 100 ezer Ft/m2 ársávban zajlott, addig idén ugyanebben csak 22 százalékban. Pest Megyében kiugró a 200-250 ezer Ft/m2 ársáv ugrása. Egy éve csupán a tranzakciók 8 százaléka történt itt, idén viszont már minden negyedik.

Budán erős a különbség a két év összehasonlításában, a négyzetméteráraknál. 350 ezer forint fölött egy éve még csak az adás-vételek 22 százaléka zajlott, idén májusban már közel a fele. A megvett ingatlanok fajlagos árában is fölfelé tolódás tapasztalható, ezen belül a 40 millió fölöttieké 12-ről 19 százalékra ugrott. Pesten ugyanez a helyzet, itt 200 ezer Ft/m2 alatt csökkent nagyot a tranzakciók aránya a drágábbak javára.

Fajlagos árat vizsgálva egy éve még az 5-10 milliós sáv volt a legerősebb, idén viszont már a 10-15 közötti. 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.