Pénzügy

Szuperkórház épül a gazdagoknak

A Duna-parton fogják felhúzni a tervek szerint azt az ultramodern fővárosi kórházat, amely elsősorban a magánbiztosítással rendelkező pácienseket fogadja majd.

A tervek szerint 2015 elején nyithat meg a holland magántőkéből finanszírozott egészségügyi központ, a Duna Medical Center (DMC) – számolt be a bejelentésről az Azénpénzem.hu.

Demjánnak is

Sőt, mivel az egészségügyért felelős államtitkár, Zombor Gábor is ott volt az ünnepélyes bejelentésen, úgy tűnik, a kormányzat már nem ellenzi a magánkórházak létrejöttét – vonta le a következtetést a lap. Holott korábban ördögtől valónak tartották, hogy magánpénzeket vonjanak be az egészségügybe.

Ilyen lesz a magánkórház

A komplex szolgáltatást nyújtó magánkórház kifejezetten a tehetősebbekre fog építeni, és szállodai szárny is készül hozzá, ahol kipihenhetik a kezeléseket a betegek.

Az intézmény 25 ezer négyzetméteren 40 millió euróból valósul meg, hatszáz fős személyzettel, s a tervek szerint a rendelőintézeti részleg jövő év elején, a kórház pedig 2016 közepén nyílik meg – mondta Joseph Priel, a DMC-projekt kezdeményezője az MTI tudósítása szerint. 

Azt is hozzátette: az intézményben a gyógyászati ellátások között huszonhét orvosi szakterület megtalálható majd, és a nyolcműtős, százötven ágyas kórházban a legmodernebb diagnosztikai és orvostechnikai eszközökkel gyógyítanak majd.

Szeretnék lefedni a teljes spektrumot, tehát a diagnosztikától a kezeléseken át az utógondozásig egy helyen minden a rendelkezésre áll majd.

Abban, hogy létrejön az új kórházi modell, nyilván szerepe van annak, hogy mióta (2012-től) béren kívüli juttatásként korlátlan összegben adómentességet kapott a betegségbiztosítás, azóta időről időre felmerült kérdésként, hogy hogyan és hol kaphatnának még jobb szolgáltatást a magánbiztosítottak. Erre úgy tűnik, most megnyílik a lehetőség.

Ha bővebben is kíváncsi, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik