Pénzügy

Elképesztően pörög a nyugdíjbiznisz

A nyugdíjbiztosításoknál a díjbevétel a nyolcvanszorosára, a szerződések darabszáma a hússzorosára emelkedett az idei első félévben.

2014 első félévében kis mértékben, 1,25 százalékkal gyarapodott a biztosítási piac. Ám ám ezen belül a gépjármű-, illetve a nyugdíjbiztosítások területe intenzívebb növekedést mutatott. A szektor összesített díjbevétele 441,3 milliárd forint volt az idei első hat hónapban – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A vizsgált időszakban a teljes díjbevételhez az életbiztosítási üzletág 229 milliárd, míg a nem-élet terület 212,3 milliárd forinttal járult hozzá.

Közben bemutatták az első magyar bróker kft., által a Microsoft startup programjának támogatásával kifejlesztett EMMA-t, amely 30-40 százalékos árcsökkenést hozhat például a nyugdíjbiztosítások piacán. A program elérhető okostelefonon is. A fejlesztők szerint rendszerezi és összehasonlíthatóvá teszi az ajánlatokat, és segít a lehető legjobb kiválasztásában. 

Autós biztosítások

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokból (kgfb) származó bevételek meghaladták az 52 milliárd forintot. A kgfb-szerződések darabszáma mintegy 3,4 százalékkal gyarapodott az egy évvel korábbihoz képest.

Szerényebb mértékben, de erősödött a casco piac is: a díjbevételeket tekintve 0,7 százalékkal, közel 33 milliárd forintra nőtt, a szerződések darabszáma pedig csaknem 7 és fél ezerrel emelkedett.

A gépjármű-biztosításoknál tapasztalt bővülést elsősorban az újautó-értékesítések, illetve a magyarországi forgalomba helyezések volumenének növekedésével magyarázzák. Friss statisztikák szerint ugyanis az idei első félévben összesen 32 992 személyautót és 7022 kishaszon-gépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, ami a tavalyi első félévhez képest 21,4, illetve 50,8 százalékos növekedést jelent.

Felelősségbiztosítás

A nem-életbiztosítási üzletág összesen közel 4 százalékkal bővült a tavalyi évhez képest, ehhez a gépjármű-biztosítások területe mellett az általános felelősségbiztosítások bevételeinek növekedése járult hozzá. E terület több mint 15 százalékkal bővült 2013 azonos időszakához képest, amiben valószínűleg szerepe lehet a Polgári törvénykönyv vezetői felelősségre vonatkozó passzusai változásának is – jegyzik meg.

Nyugdíjpénz

Nyugdíjbiztosítás

Az életbiztosítási piacon az egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítások növekedtek számottevően az idei első hat hónapban: a díjbevételek összege 10 millió forintról majdnem 860 millió forintra emelkedett, miközben a szerződések darabszáma csaknem hússzorosára nőtt az idei első félévben.

A január óta hatályos adószabály-változások megszüntették a nyugdíjbiztosítások versenyhátrányát, így már – évi legfeljebb 130 ezer forint összegben – adókedvezményt vehetnek igénybe a nyugdíjbiztosítással rendelkezők is. A piac várakozásai szerint ezzel új lendületet kaphat a hazai lakosság időskori öngondoskodása.

A nyugdíjbiztosításoknál egyébként elég magas volt az ügynöki jutalék, ezért az MNB nemrégiben költségplafont vezetett be. Ezzel azt akarta elérni a jegybank, hogy a biztosítók kevesebb költséget számoljanak fel az ügyfeleknek, és az adóelőnyt is teljes egészében nekik adják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik