FN

Noha néhány porszem bekerült a gyémántkereskedelem évszázadok óta simán forgó kerekei közé, a hozzáértők továbbra sem panaszkodhatnak az üzletmenetre.
2005. 06. 16. 08:00
Miközben a Spirit és az Opportunity Mars-terepjárók küldetésének sikere minden képzeletet felülmúl, és úgy tűnik, e járművek még jó ideg működhetnek a planéta felszínén, a NASA máris újabb felderítőt küldene a Vörös Bolygóra. Az űrkutatási hivatal nemrég bejelentette, hogy megkezdődtek a Phoenix nevű űrszonda útjának előkészületei. A kilövésre két év múlva kerül sor. Az új [...]
2005. 06. 16. 08:00
Mesterséges gyémántok. Szép siker. Kedvező fizikai és kémia tulajdonságai okán a gyémánt egyre keresettebb ipari alapanyag, ezért mind nagyobb mennyiségben állítják elő mesterségesen is. A gyémánt élű vagy hegyű szerszámokban felhasznált mikroszkopikus gyémántkristályok jó részét már így készítik: a kutatók ma képesek vékony gyémántfilmmel bevonni különböző hordozók felületét, sőt, a kristályrétegek egymásra építésével a kisebb, [...]
2005. 06. 16. 08:00
A brüsszeli uniós csúcs valódi tétje: sikerül-e bebizonyítani, hogy az EU alkotmány nélkül is működőképes. Ehhez mindenekelőtt a britek, a németek és a franciák közötti konfliktusokon kellene keresztüllépni.
2005. 06. 16. 08:00
BIZTOS NYERŐBEN. Akkor áll történelmi csúcson egy részvény árfolyama, amikor olyan szintre emelkedik, ahol korábban még soha nem fordult meg. (A héten nemcsak az OMV részvényesei kerültek ilyen kellemes helyzetbe, de a Richter is új csúcsra járt.) A tulajdonosok ilyenkor biztosan nyerőben vannak, a hogyan továbbról viszont két szempontot mérlegelve érdemes dönteniük: egyrészt technikai, másrészt [...]
2005. 06. 16. 08:00
Könyvheti pogácsa az, amit egykor a Vörösmarty téren, újabban a Szent István téren a könyvét dedikáló író elé tesznek évtizedek óta, a kávé és az ásványvíz mellé. Tulajdonképpen egy kövületsor, fosszíliák halmaza, az ásványtan és a történettudomány kutatási objektuma lehetne. Ez a történelmi pogácsa rengeteg mindent átélt, már az én írói életem évtizedeiben is. Hát [...]
2005. 06. 16. 08:00
Bár a durrdefekt általában előrejelezhetetlen, utólag tudni lehet, hogy oka gyakran a kerékben uralkodó nyomás tartós esése. Az ajánlottnál puhább gumi ugyanis sérülékenyebb, ami előbb-utóbb elvezethet a kilyukadáshoz. S jóllehet, a keréknyomást folyamatosan ellenőrző fedélzeti rendszerek már elterjedtek a piacon, a gumit akár menet közben is felfújó megoldást egyelőre alig lehet kapni. Az amerikai védelmi [...]
2005. 06. 16. 08:00
Sajátos módszerrel mérte az időt ezer esztendeje Ágoston bencés szerzetes, akinek az volt a tiszte, hogy társait minden éjjel háromkor imához keltse. A barát este elkezdte olvasni zsoltárait, és mindig ugyanannál a résznél kondította meg a harangot. Ennél precízebb antik órákról is olvashatunk Az ókor világa lap Időmérés fejezetében (www.freeweb.hu/ktee/idomero.htm). A Séta az időben oldal [...]
2005. 06. 16. 08:00
Gépészmérnök, vegyész, dietetikus – az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkaerő-piaci felmérése szerint ezekből a szellemi foglalkozásokból van hiány Magyarországon. Orvosi szakasszisztensi, óvónői papírral viszont nehéz ma állást találni.
2005. 06. 16. 07:00
Elsősorban a közhasznú foglalkoztatás támogatására, valamint bérjellegű támogatásokra fordítja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ a térség rendelkezésére álló négymilliárd forintos, a decentralizált foglalkozási alapból jutó idei keretet – hangzott el a megyei munkaügyi tanács ülésén.Megállapították, hogy a munkanélküliséggel egyik legjobban sújtott térségben többezer, kistelepülésen élő, alacsony képzettségű, hátrányos helyzetű embernek szinte kizárólag az önkormányzatok által [...]
2005. 06. 16. 00:00
Friss francia közvélemény-kutatások szerint az ország lakosságának 91 százaléka úgy érzi, hogy az ország ismertebb hiper- és szupermarketjeiben az elmúlt egy év alatt drágultak az árucikkek, miközben a felmérést végző közvéleménykutató társaság az ottani árak összehasonlító vizsgálata alapján 1,3 százalékos átlagos árcsökkentést számolt ugyanarra a 12 hónapra, idén április végéig.A TNS-Sofres utóbbi állítását megerősíteni látszik, [...]
2005. 06. 16. 00:00
Az adóhivatal szerint az elmúlt napokban áladóellenőrök kerestek meg telefonon cégeket, hogy gazdasági és adózási adatokat kérjenek tőlük. Az APEH felhívja a cégek figyelmét arra, hogy ilyen esetben tagadják meg az adatszolgáltatást és értesítsék az adóhatóságot. Az adóhivatal felhívja a gazdasági élet szereplőinek figyelmét arra, hogy az elmúlt napokban többször előfordult, illetéktelen személyek, magukat adóhivatali [...]
2005. 06. 16. 00:00
Kissé romlott a fizetési morál Európában: a tartozások törlesztésének átlagos ideje 57,4 napra nőtt 56,2 napról, olvasható a svéd Intrum Justizia nemzetközi inkasszó- és hitelkezelő cég tavaszi felmérésében. A romlást a tavaly őszi állapothoz mérték. Az összesítés szerint a legjobb fizetők Európában a finnek, őket követik a svédek, a dánok és a norvégok. Finnország, Svédország [...]
2005. 06. 16. 00:00
Hiába áramlottak forint milliárdok különböző címeken az észak-magyarországi régióba, a térség elmaradottsága a többi régióhoz képest nem csökkent – mondta Barkóczi István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (Bokik) alelnöke sajtótájékoztatón Miskolcon szerdán.A gazdasági szakember statisztikai adatokra hivatkozva közölte: az EU huszonöt tagországa 254 régiója közül az egy főre jutó GDP alapján az észak-magyarországi a [...]
2005. 06. 16. 00:00
A magyar weboldalakra optimalizált keresőmotorral mutatkozik be a Kurzor.hu, a Hírek Média és Internet Technológiai Kft. keresőszolgáltatása. A korábbi verzióhoz képest erőteljesebben a magyar nyelvre és a magyar piacra hangolt kereső segítségével a hazai internetezők jóval több releváns információt találhatnak meg országunk weblapjairól. A Hírek Média a Kurzor.hu arculatfrissítésével és a keresőmotor megújításával párhuzamosan cégmérettől függet
2005. 06. 16. 00:00
A kormány elfogadta az elemek és az akkumulátorok visszavételét szabályozó rendeletet, amelynek értelmében augusztus végétől a gyártóknak és a kereskedőknek kell majd gondoskodniuk az energiaforrások begyűjtéséről és hasznosításáról - jelentette sajtótájékoztatón László Boglár.
2005. 06. 15. 17:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 213,48 pontos emelkedéssel, 18 489,23 ponton zárt szerdán, az előző napi záró értékhez képest ez 1,17 százalékos erősödés.
2005. 06. 15. 17:16
Az OBI áruházlánc magyarországi tagja a 2005 áprilisában zárult, 2004-2005-ös pénzügyi évben 38 milliárd forint forgalmat bonyolított, 11,5 százalékkal többet, mint az egy évvel korábbi 34,3 milliárd forint.
2005. 06. 15. 14:20
A frankfurti repülőtér üzemeltető a Fraport mellett a német Hochtief építőipari vállalat is indul a Ferihegyi Repülőtér tenderén. Ajánlatokat eddig a brit BAA és a dán Copenhagen Airports nyújtott be. Az érdeklődők között van még a Flughafen Wien is.
2005. 06. 15. 14:09
A dollár és az euró egymással, illetve a forinttal szembeni alakulása nemcsak a spekulánsokat érdekelheti, de fontos lehet a külföldre utazóknak és mindazoknak, akik devizában adósodtak el.
2005. 06. 15. 12:49
Olvasói sztorik