Üzleti tippek

Dél-Dunántúl: 1,8 milliárd forint területfejlesztési támogatás

Csaknem 1,8 milliárd forint területfejlesztési támogatás odaítélésről döntött a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács keddi, kaposvári ülésén. A támogatás révén 3,3 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg a régióban.

A rendelkezésre álló 1,9 milliárd forint forrásra az első, április végi határidőig 5,5 milliárd forint támogatási igénnyel, 213-an adtak be pályázatot, közülük 78-an nyertek – közölte Gyenesei István, a programértékelő bizottság elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón.

A Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat (TRFC) pályázatán egyebek mellett munkahelyteremtő, illetve -megtartó beruházásra, a vállalkozóvá válás elősegítésére, közlekedést javító fejlesztésekre, közmunkaprogramhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre, egészségügyi, oktatási szociális ellátás javítására lehetett támogatást kérni. A pályázat 33 somogyi nyertese összességében 490 millió forintot, a 26 baranyai 765 millió forintot, a 19 Tolna megyei pedig 514 millió forintot nyert el. A pályázók az elnyert támogatás jelentős részéhez még az idén hozzájutnak, kisebb hányadát pedig az elkövetkező két évben használhatják fel.

A bizottság elnöke közölte: május végén lezárult a pályázat második üteme is, amelyre Somogyból 15, Baranyából 12 pályázat érkezett be. Az erre a célra még rendelkezésre álló 174 millió forint odaítélésről szeptemberben döntenek. Frankné Kovács Szilvia, a tanács társelnöke a sajtótájékoztatón bejelentette: térségi tervező hálózatot hoznak létre annak érdekében, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv II.-ben szakmailag és tudományosan alátámasztott, széleskörűen egyeztetett stratégiai programokkal tudjanak megjelenni.

Az összehangolt tervezés célja, hogy a regionális operatív program elkészítésénél figyelembe vegyék a régió különböző szintjeinek, azaz a kistérségeknek, a megyei jogú városoknak, illetve a megyéknek az igényeit és érdekeit. A munkába közigazgatási szakembereket, tudósokat, civil szervezeteket szeretnének bevonni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik