Gazdaság
Budapest, 2016. szeptember 10.
Megújított húszezer forintos bankjegyek részlete. Magyarország ma is hivatalos fizetõeszközét, a forintot, 70 évvel ezelõtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengõt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

911,2 milliárd forint hiányzik az államkasszából

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2017. 07. 06. 12:01

Az államháztartás központi alrendszerének (önkormányzatok nélküli) idei első féléves hiánya 911,2 milliárd forintot tett ki, az idei júniusi deficit 697,9 milliárd forint volt, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.

Az első féléves hiány az egész évre tervezett deficit 78,12 százaléka.

Az idei első féléves hiányon belül a központi költségvetés 902,4 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 110,5 milliárd forintos deficittel zártak, az elkülönített állami pénzalapok pedig 101,7 milliárd forintos többletet értek el.

Az első öt hónapban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 213,4 milliárd forint volt, májusban a központi alrendszer 91,9 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Tavaly az első hat hónapban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 402,1 milliárd forintot tett ki, 2016 júniusában a központi alrendszer deficitje 388,9 milliárd forintra rúgott.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.