asz(960x640).jpg (Array)
Gazdaság

Rekordszámú bejelentést tett tavaly az ÁSZ gyanús ügyek miatt

24.hu
24.hu

2016. 01. 06. 08:36

Korábban a témában:

Minden korábbinál több alkalommal fordult a hatóságokhoz az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a szervezet 171 feljelentést, hatósági bejelentést tett 2015-ben – írja szerdai számában a Magyar Idők.

A lap szerint 2014-ben 109 hasonló eset fordult elő, 2013-ban pedig kevesebb, mint három tucat. A jelzéseket leginkább pártok, pártalapítványok, egyetemek, kórházak és köztulajdonban lévő gazdasági társaságok gyanús ügyei miatt fogalmazta meg az ÁSZ, de a közbeszerzéseknél is súlyos hiányosságokat tártak fel a számvevők.Horváth Bálint, a szervezet kommunikációs vezetője a lapnak elmondta: az ÁSZ akkor szövegez feljelentést, bejelentést, ha az állami pénzt felhasználó szervezetek ellenőrzésekor bűncselekményre utaló jeleket talál, vagy más súlyos szabálytalanság derül ki.

Legtöbbször hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanúja merült fel

A múlt évi 171 jelentés csaknem egyharmada az ügyészséghez futott be, 44 alkalommal a kormányhivatalokat keresték meg a számvevők, a közbeszerzési hatóság, az adóhivatal és a könyvvizsgálói kamara pedig egyaránt nagyjából két tucat eset részleteivel ismerkedhetett meg. Az ügyészségnek címzett ÁSZ-beadványokban legtöbbször hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanúja fogalmazódott meg.

Pártügyek miatt az adóhivatalnak is küldött jelzéseket a számvevőszék, ezek a közlések a 2014-es választás kampánypénzeiről szóltak. Összesen 13 párt volt érintett, leggyakrabban számviteli probléma és a forgalmiadó-törvény rendelkezéseinek megsértése vetődött fel; a könyvvizsgálói kamarának pedig jórészt a 22 ellenőrzött állami erdőgazdaság miatt akadt dolga.

A közbeszerzések is műsoron voltak

A sajtófőnök külön is említést tett a közbeszerzés témaköréről. Az ÁSZ számos alkalommal megkereste a közbeszerzési hatóságot, ám az ügyek száma ennél jóval magasabb lett, a hatóság ugyanis minden bejelentést részleteiben is megvizsgált, így összességében több száz gazdasági esemény került szóba.

Tavaly 300 beszerzés miatt indított eljárást a hatóság az ÁSZ jelzése alapján, 2014-ben pedig 250 esetben – mondta Horváth Bálint, hozzátéve: a közbeszerzésekkel kapcsolatos szabálytalanságok legnagyobb részét az egyetemeken, a főiskolákon és az egészségügyi intézményeknél tárta fel a számvevőszék.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Kopaszi-gát (kopaszi-gát, )Az Együtt szerint bűzlik Orbán barátjának ingatlanvásárlása
matolcsy-gyorgy(960x640).jpg (Array)2,7 milliárdos ingatlant vett tavaly a Nemzeti Bank alapítványa a Rózsadombon, azóta is üresen áll