Élet-Stílus

A nő, aki neonáci volt, de beleszeretett egy fekete nőbe

Orosz R. Zoltán
Orosz R. Zoltán

bringamániás. 2017. 09. 03. 08:17

A barátait és a bajt kereste az akkor 23 éves Angela King 1998 márciusának végén, a dél-floridai Hollywood egyik útszéli bárjában. A számtalan tetoválással díszített, feltűnően rövid hajú, bakancsos lány, aki egy 9 mm-es pisztolyt hordott a pólója alatt, az övébe dugva, akkoriban mindig ezt csinálta.

„Raboljuk ezt, biztosan zsidóé!”

Nem sokkal később megérkeztek a haverok, és velük együtt a balhé is. A húszas-harmincas éveikben járó fiatalok mind ugyanúgy néztek ki: a fehér felsőbbrendűséget hirdető skinheadek összes kliséje visszaköszönt a külsejükről. Köztük volt Angela akkori barátja, Ray Leone is. A férfi maga volt az erőszak: „semmi sem kellett ahhoz, hogy verekedni kezdjen.”

Azon az estén pedig még kapott is egy apró indokot. Egy férfi, miközben italt rendelt, tett valami megjegyzést Leone egyik tetoválására. Pillanatokon belül kitört a verekedés. King és az egyik barátnője megragadták az idegen férfi nőjét, a mosdóba rángatták, és összeverték. Amint a skinheadek meghallották, hogy valaki a rendőröket hívja, kirohantak, kocsiba vágták magukat, és elhajtottak a helyszínről.

„Teljesen felpörögve furikáztunk, és arról beszélgettünk, milyen lenne, ha végre elkezdődne a faji háború az Egyesült Államokban” – emlékszik vissza King – „megbeszéltük, miért van teljesen rendben az, ha megverünk másokat, akik nem olyanok, mint mi.”

A csapat nem bírt leállni. Pénz kellett nekik, ezért úgy döntöttek, hogy kirabolnak egy üzletet. Először egy kis vegyesboltot szemeltek ki, de addig vitatkoztak azon, hogy melyiküknek kellene bemenni, hogy az üzlet bezárt. Ekkor szemelték ki a közeli pornóvideotékát. Megbeszélték, hogy tök rendben van a buli, hiszen a tulaj minden bizonnyal zsidó, és a fehérek amúgy sem profitálnak sokat a pornóiparból.

Ray Leone a pólója letépett ujjából csinált magának egy maszkot, majd fogta a fegyverét, és berontott a kölcsönzőbe. Néhány perc múlva már rohant is kifelé az üzletből a bevétellel, a csapat elhajtott. A videotéka tulajdonosa alig élt, amikor megtalálták, annyira összeverte a támadója.

Amikor nem sokkal később a városi rendőrség a neonáci csoportok tagjai között kezdte el keresni a tetteseket, Angela és Ray először Kansas Citybe utaztak, majd egy Illinois államban fekvő kisvárosba a fiú anyjához. Amikor a hírekből megtudták, hogy Floridában letartóztatták az egyik társukat, aki ott volt a rablásnál, tudták, hogy a rendőrök hamarosan a nyomukban lesznek, ezért Chicago felé vették az irányt. Alig indultak el, Rayt egy rutinellenőrzés során letartóztatták. Egy floridai elfogatóparancs volt ellene érvényben egy afroamerikai férfi és a fia megveréséért.

Angela egyedül vezetett végig az egész országon, vissza Dél-Floridába. Három héttel a megérkezése után tartóztatták le a rablás miatt. Először nem fogta fel az ügy súlyosságát, nem először volt hasonló helyzetben, és addig valahogy mindig sikerült megúsznia a komolyabb felelősségre vonást. Akkorra azonban elfogyott a bírók türelme. Angela 23 évesen hat év letöltendő börtönbüntetést kapott egy súlyos, erőszakos, részben rasszista indíttatásból elkövetett, fegyveres bűncselekményért.

Azt mondja, amikor börtönbe vonult, arra volt felkészülve, hogy az egész idejét, a hátát a falnak vetve fogja végigharcolni. De egyáltalán nem ez történt.

„Csak négert, vagy nőt haza ne hozz!”

Angela King egy háromgyermekes család elsőszülöttje. Szülei mindketten szigorúak és vallásosak voltak: az apja baptista, az anyja katolikus. Angela mindkét egyház magániskoláiba járt, a szülei nem akarták a lányukat állami intézményben taníttatni. Bár a család olyan környéken élt, ahol még elvétve is alig lehetett kisebbségekkel találkozni, a lány hamar megtanulta az előítéletek és a kirekesztés első leckéit.

„Anyám mindig azt mondogatta, hogy szeret, ezért bármi is történjék, mindig támogatni fog. Kivéve, ha egy négert, vagy egy nőt vinnék haza.”

Angela King tinédzserkorának legelején összeomlott az egész addigi világa. Tizenegy éves volt, amikor megszületett a második testvére. A kisfiú érkezése után a szülei kapcsolata megromlott, egyre többet veszekedtek. Mindeközben Angelára nem jutott elég figyelem, pedig ő éppen rettenetes démonokkal küzdött. Egyrészt nagyobb, testesebb volt a társainál. Lassan annak is kezdett tudatára ébredni, hogy nem csak külsőre lóg ki közülük. Abnormálisnak érezte magát, amiért egyre jobban vonzódott a saját neméhez. Bár igyekezett mindezt minél mélyebbre temetni magában, egész életében tudta, hogy valójában leszbikus.

Ahogy minden kamasz, Angela is lázadással próbálta magára irányítani a figyelmet. Cigarettázott, ivott, és a drogokkal kísérletezgetett. Közben a szülők elváltak, Angela és a húga az anyjukkal maradtak, az öccsük az apjukkal. A gyerekek már nem magániskolákba jártak, a kertvárosi idillből pedig egy lakótelepre költöztek. Angelát sokat csúfolták az új iskolatársai, amit egészen addig tűrt, amíg a kínzása át nem csapott fizikai zaklatásba. Aznap minden megváltozott.

„Kérdés nélkül elfogadtak a dühömmel és erőszakosságommal együtt”

King 13 éves volt, amikor egy osztálytársnője letépte róla az inget, miközben a túlsúlyos testét gúnyolta.

Ahogy ott álltam sportmelltartóban az osztály előtt, a végletekig megalázva, valami megpattant bennem. Kiengedtem az összes dühöt és gyűlöletet, amit egészen addig a pillanatig egész életemben magamba fojtottam.

Angela rájött, hogy az agresszió és az erőszak segítségével, először életében, többé-kevésbé kontrollálni tudja maga körül a dolgokat. Hamarosan ő lett a zaklató, akitől a környék és az iskola összes gyereke tartott. A középiskolában először ide-oda csapódott a különböző klikkek között, végül rátalált egy punk-rockot hallgató csapatra, akik elfogadták az összes agressziójával együtt.

A különc kamaszok rövidesen megismerkedtek a szélsőjobbos ideológiával. A zűrös hátterű, hátrányos helyzetű fiatalok megtudták, hogy minden problémájukért mások: feketék, latinok, zsidók felelősök, és ha másra nem is, fehér, keresztény származásukra büszkék lehetnek.

„Ma már nevetségesnek tűnik, de akkoriban minden további nélkül elhittem, hogy a feketéket valójában a zsidók telepítették be Amerikába, hogy elvegyék a fehérektől az életteret. Ha aluliskolázott vagy, és próbálsz beilleszkedni valahová, úgy szívod magadba az alternatív valóságot, mint szivacs a vizet.”

Angela nem fejezte be a középiskolát, sorozatos balhéi miatt 16 éves korában kirúgták. Az anyjánál ekkor betelt a pohár: otthonról is mennie kellett. Alkalmi munkákból, felszolgálásból, konyhai kisegítésből keresett némi pénzt. Eleinte barátok kanapéin, vagy kocsikban aludt, aztán megismerkedett az igazi, felnőtt skinheadekkel. Az olyan szervezett csoportokkal, mint az Aryan Nations (Árja Nemzet), vagy a Church of the Creator (A Teremtő Egyháza). A lány Palm Beachre költözött, egy házba, ami tele volt skinheadekkel.

„Egy srác a családi örökségéből vette az épületet. Konföderációs és horogkeresztes zászlók lógtak a tetőről. Rengeteg fegyver volt a házban, az egyik srácnak több tucatnyi volt. Állandóan az erdőt járta, táborozott és fura dolgokat temetett el. A rendőrség sokszor járt a háznál, de soha sem tartóztattak le senkit. Egyszerűen lekapcsoltuk a villanyokat, és nem nyitottunk ajtót, vagy a többiek bennünket, lányokat küldtek ki hozzájuk, mert mi soha sem voltunk bajban a törvénnyel, ők viszont szinte mindig.”

King egy nála tíz évvel idősebb, 27 éves férfival járt akkor. A srác veterán volt, megjárta az öbölháborút, ahol valami történhetett vele. Végtelenül erőszakos volt, gyakran ütötte meg Angelát is. Egy este egy parkolóban a férfi kiszállt a kocsiból, elővett a csomagtartóból egy feszítővasat, azt mondta a lánynak, hogy várjon a kocsiban, majd elsietett. Pillanatokkal később sikoltozás hallatszott a távolból. A férfi percek múlva visszatért, a véres feszítővasat a hátsó ülésre dobta, miközben a lánnyal üvöltözött, amiért mégis kiszállt kocsiból. Angela később a házhoz érkező rendőröktől tudta meg, hogy a párja melegbárból kisétáló emberekre támadt rá.

Nem sokkal később a lány elhagyta a náci házat. Úgy érezte, túl sok zűr történik ott, és nem akart komoly bajba keveredni. A következő néhány évben King sodródott. Először visszatért Dél-Floridába, majd megfordult Iowában és Észak-Karolinában. Mindig neonácik között élt, egyre szorosabbra fűzte a kapcsolatot a Churc of the Creatorral, és közben egyre több kisebb-nagyobb balhéba keveredett. A tizenkilencedik születésnapját rácsok mögött töltötte, ekkor volt másodszor börtönben. Többször kapták el fiatalkorúan ittasan, emellett közlekedési kihágások, közbotrány okozása, verekedések voltak a számláján.

Egy afroamerikai bírónő tárgyalta az ügyemet, és mindent megtett, hogy segítsen rajtam. Próbára bocsájtott, azzal a feltétellel, hogy közösségi munkát végzek afroamerikai templomban és egy zsidó közösségi házban. A terve azonban nem jött be, amint kiléptem a bíróság kapuján, Dél-Karolinába szöktem. Egy évvel később tértem vissza Floridába, szinte rögtön előállítottak a próbaidőm szabályainak megsértéséért. Ugyanaz előtt a bírónő előtt álltam, és ő újra próbaidőt adott.

Nem sokkal később Kinget elítélték Palm Beachen a korábbi, feszítővasas támadás miatt. Két évet kapott, de azt házi őrizetben tölthette le. Ekkoriban ismerkedett meg Ray Leone-nal.

„Nem volt hová menekülni a kellemetlen kérdések elől”

Angela King 23 évesen, a börtönben került életében először olyan környezetbe, ahol vegyes származású népesség vette körbe. Mindenki tudta, hogy ki ő, és miért került be. Sokan csúnyán méregették, és durva beszólásokat is kapott, de fizikai erőszakig soha sem durvult a helyzet.

„Egy nap a pihenőben ültem, és magányosan cigarettáztam. Egy jamaikai nő jött oda hozzám, és megkérdezte, ismerem-e a cribbage nevű játékot. Fogalmam sem volt róla, miről beszél, úgyhogy elkezdte a szabályokat magyarázni.” Ezzel elkezdődött egy nagyon valószínűtlen barátság, melynek fejlődésével King egész hitrendszere darabokra hullott.

Sok jamaikai nő ült együtt Kinggel, a legtöbbjük azért, mert a szegénységüket kihasználva rávették őket, hogy megpróbáljanak drogot csempészni Amerikába. Angela soha korábban nem beszélt fekete nőkkel, most meg ők vették körbe. Együttérzéssel kezelték a skinhead lányt, de kemény kérdéseket tettek fel neki. Olyan kérdéseket, amiket korábban már ő is megfogalmazott magában, de mindig elfojtotta őket. A börtönben azonban nem volt hová menekülni. Rabtársai segítségével Angela elkezdett felelősséget vállalni mindazért, amit a múltban tett.

A jamaikai nők lettek a legjobb barátai. A büntetése első évének közepén King megtudta, hogy egy hosszabb újságcikk fog megjelenni róla és az ügyéről az egyik lapban. Nagyon aggódott, hogy milyen lesz a cikk fogadtatása a börtönben. Az egyik új barátnője, aki a konyhán dolgozott, ezért mindig korábban kelt a többieknél, a reggeli előkészítése miatt, ellopta azt a újságot, és elrejtette, mielőtt bárki is elolvashatta volna.

„Ő, egy fekete nő tette ezt értem, a tudatlan fehér nőért, aki gyűlölet-bűncselekményért volt bent.”

Nem sokkal később újabb elítéltek érkeztek a börtönbe, közöttük egy jamaikai lány, akinek nagyon nem tetszett Angela King.

„Mindenki azt mondta róla, hogy nagyon veszélyes csaj, egy erőszakos utcai banda tagja. Egy nap, ahogy elmentem mellette, rám szólt. Az kérdezte, hogy lehet valaki egyáltalán olyan, mint én. Annyira őszintén válaszoltam neki, amennyire csak tudtam.”

A két nő beszélgetni kezdett, és rájöttek, hogy nem is különböznek annyira egymástól. Hasonló helyről jöttek és hasonló életutat jártak be a börtönig. Barátok lettek, majd rájöttek, hogy a barátságnál sokkal mélyebb az, amit egymás iránt éreznek.

Egyikük sem értette, hogyan történhetett, de egymásba szerettek.

Mindkettőjük életében ez volt az első homoszexuális kapcsolat. Titkos viszonyukat hónapokig tartották, aztán a jamaikai lányt átszállították egy másik börtönbe. Mire King is átkerült, a szenvedély kihunyt, de mindkét nőben örök nyomokat hagyott.

„Élet a gyűlölet után”

Angela King közben alkut kötött az ügyészséggel. Elengedték a büntetése felét, cserébe a neonáci szervezetekről adott információkért. 2001-ben szabadult, azzal az eltökélt szándékkal, hogy szakít korábbi énjével. Nem volt egyszerű dolga, hiszen gyakorlatilag az egész addigi életét skinheadek között töltötte. Ha nehezen is, de sikerült újjáépíteni az életét.

Fotó: Angela King / Facebook

Kibékült a szüleivel, szociológiát és pszichológiát tanult egy főiskolán. Felnőtt leszbikus nőként kezdte élni az életét, lassacskán eltüntette, vagy elfedette náci tetoválásait. A múltját azonban sohasem tagadta le. Aztán 2011-ben, egy konferencián találkozott néhány exnácival, akik egy Life After Hate (Élet a gyűlölet után) című blogot működtetek, amivel azokon próbáltak segíteni, akik rájöttek már, hogy az extrémizmusnak semmi értelme, de fogalmuk sincs, hogyan szakíthatnának vele.

King pontosan tudta, hogy miről beszélnek. A kilencvenes évek második felében ő is többször próbált meg kiszakadni a nácik közül. Például amikor 1995-ben két neonáci, Timothy McVeigh, és Terry Nichols felrobbantottak egy oklahomai szövetségi épületet és megöltek 168 embert, közöttük gyerekeket. A lányt megrázta, hogy a terroristák az ő nézeteit osztják. Angela ekkoriban házi őrizetben volt, de napokig nem vette fel a telefonját. Neonáci baráti azonban az épület előtt hagyott golyónyomokkal emlékeztették rá, hogy ez nem olyasmi, amiből egyszerűen ki lehet szállni.

„A szélsőséges csoportok tagjainak mindent az eszmének kell alárendelniük, ezért külső segítség nélkül szinte lehetetlen a kiszállás. Nem csak a várható erőszakos reakciók miatt, hanem azért is, mert a nulláról kell felépíteniük egy egész életet.”

Angela King és a társai azóta civil szervezetté fejlesztették a Life After Hate blogot, hogy hathatósabb segítséget, támogatást nyújthassanak azoknak, akik hátat fordítanának az ordas eszméknek. Mióta Donald Trump lett az amerikai elnök, nehezebben, de még mindig stabilan működnek. King, aki közelről ismeri a szélsőjobbos szervezeteket, azt mondja, őt nem igazán lepte meg az alt-right térnyerése.

„Már amikor huszonéves voltam, a kilencvenes évek végén kezdtük hallani azokat a hangokat, amik azt magyarázták, hogy fejezzük be a fejünk borotválását, takarjuk el a tetoválásainkat, legyünk nehezen felismerhetők, ne kövessünk el bűncselekményeket, amik rossz színben tüntetik fel a mozgalmat. Azt mondták, rejtőzködjünk, legyünk rendőrök, orvosok, ügyvédek, illeszkedjünk be a társadalom szövetének minden szintjére, aztán ha eljön a pillanat, onnan valósítsuk meg az egyetlen célt: a faji háborút.”

King tudja, hogy az alt-right mai hívei között viszonylag kevesen vannak azok, akik valóban rasszisták, vagy meggyőződésesen gyűlölködnek. „A többségében egyszerű emberek, akiknek mostanában nem a legjobban alakult a sorsa. Nem az a céljuk, hogy meggazdagodjanak, hanem az, hogy egyik napról a másikra talpon maradjanak. Egyáltalán nem, vagy csak nagy nehezen tudják gondját viselni a családjuknak. Azok, akik alt-rightnak hívják magukat, pontosan tudják, hogyan csalogassák magukhoz ezeket az embereket. Ellenségeket kreálnak nekik, és elmagyarázzák, hogy vagyunk mi, és ők pedig ellenünk. A bevándorlók és a menekültek a legnagyobb ellenségeink, akik azért jönnek, hogy elpusztítsák Amerikát.”

Angela King, miközben az értelmetlen gyűlölet terjedése ellen harcol, lassacskán elkezdett megbocsájtani magának. A nő, akinek a testén egykor négy horogkereszt is volt, a régi tetoválásaival együtt szabadul meg lassan bűntudattól. Az egyik csuklóján egy náci szimbólum helyén ma a következő felirat áll: „A szeretet az egyetlen megoldás.”

(via BBC, Vice, SPL Center)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.