Élet-Stílus

Bojkottot hirdettek a kávézó ellen, ahonnan kitiltották a 12 év alatti gyerekeket

Néhány hét elég volt ahhoz, hogy a 61 éves Bob Higginson rájöjjön, nem akar gyerekeket látni újonnan nyitott kávézójában. Nem sokat töprengett: bejelentette, hogy 12 éven aluliakat nem hajlandó kiszolgálni. A kutyákat viszont szeretettel várja, mert azok nem törnek össze semmit. A helyi szülők felháborodtak és bojkottot hirdettek az Anglia déli partján, Brixhamban működő The Chart Room ellen.

„A törzsközönségem idősebb emberekből áll, akik a csendet és a nyugalmat értékelik. Csak annyit szerettem volna elérni, hogy nyugodtan eljöhessenek hozzám, a régi, szép időkről beszélgetni, anélkül, hogy körülöttük rohangászó gyerekek zavarnák őket” – mondta a hajós témájú kávázó tulajdonosa egy helyi lap riporterének.

„Rengeteg értékes, régi tárgy van itt kiállítva, és nincsenek üveg mögött, mint egy múzeumban. Régebben többet is összetörtek ezek közül a gyerekek. A kutyákat szívesen látom, mert  ők nem ugatnak meg senkit, nem lopnak el dolgokat az asztalokról, és nem törnek össze semmit” – folytatta Higginson.

Fotó: Facebook / BrixhamChartRoom

A felháborodott helyi szülők szerint amit, a kávézó tulajdonosa művel, színtiszta, szégyenletes diszkrimináció.

„Mégis mit képzel magáról Bob Higginson? Legközelebb majd a sérült embereket tiltja ki? Vagy egy bizonyos bőrszínű, vagy vallású embereket? Vagy kitilthatná az öregeket is, de azt persze nem teszi, mert az kirekesztő lenne. Nem értem, hogy jön ő ahhoz, hogy kitiltson bizonyos kor alatti gyerekeket” – háborgott egy Wendy Moore nevű nő, aki a The Chart Room elleni bojkottra szólította fel brixhamieket.

Vannak azonban Bob Higginsonnak támogatói is.

„Minderre semmi szükség sem lenne, ha a szülők képesek lennének fegyelmezni a gyerekeiket. Különben is: az ő üzlete, az ő szabályai” – foglalta össze véleményét Sharon Taylor.

Az önkormányzat szóvivője, csak annyit tett hozzá, hogy mivel nincs szabályozva, hogy egy üzletbe beengednek-e 18 év alattiakat, vagy sem, az üzemeltetőnek szíve joga kitiltani a kiskorúakat.

A vitáról elsőként beszámoló Devon Live című hírportál megszavaztatta az olvasóit, hogy vajon szerintük helyes lépés-e, vagy sem a gyerekek kitiltása. A válaszadók 91 százaléka, gondolta úgy, hogy nagyon jó, hogy van egy gyerekmentes hely, ahol nyugodtan felfrissülhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik