Élet-Stílus

4/20: ma van a marihuána félhivatalos világnapja

Dévai László
Dévai László

Wow!. 2017. 04. 20. 09:03

Korábban a témában:

Hiába van tele a sajtó újabb és újabb legalizációról szóló hírekkel, a marihuánafogyasztás a világ kicsit sem elhanyagolható részén továbbra is komoly bűnnek számít. Számos országban a törvényi tiltás mellett jelentős társadalmi elutasítottság is övezi a kannabiszt, amelyet még a mai napig sokszor rendszer szinten démonizálnak, sőt, még mindig nem kopott ki teljesen a közvéleményből a számtalanszor megcáfolt “kapudrog” teória sem, amely szerint a marihuána egy belépő a keményebb drogok világába.

Ezek miatt aztán április 20-a kapcsán nehezen beszélhetnénk hivatalos világnapról

Ahhoz, hogy elmeséljük a marihuána viharos történetét, amely évtizedek alatt egy viszonylag egyszerű növényből politikai szimbólummá, majd a szabadság jelképévé vált, valószínűleg egy egész cikksorozat sem lenne elég. Ezért inkább beszéljünk arról, hogy miért ma, azaz 4. hó 20-án ünnepelnek a fogyasztók.

420 gif

Miért pont 420?

A fogyasztók körében a 420-as szám jelöli a marihuánát, illetve magát a beszívást is. Ez még talán azok számára is ismert, akik egyébként nem élnek a szerrel. A 420 eredete elég homályos, és még a mai napig sem teljesen világos, hogy mi ez a szám, és mit jelent. Egyesek szerint a 420 valójában a délután 4 óra 20 percet jelöli, ez lehet az az időpontja a délutánnak, amikor a legjobb elszívni egy spanglit, majd el lehet kezdeni hangolódni az estére. Mások úgy gondolják, hogy a “négyhúsz”

egy rendőrségi azonosítószám

amellyel a marihuánafogyasztással kapcsolatos eseteket jelölték. Az újabban legelfogadottabb teória azonban az úgynevezett Waldo’s-ról szól, amely szerint a 70-es években egy csapat fiatal délután 4:20-ra időzítette a hivatalos találkozóját, hogy iskola után marihuánát fogyasszanak. A Waldo’s név egyébként abból jött, hogy a társaság mindig egy falnál (a Wall angolul falat jelent) találkozott, ahol aztán nagyokat beszélgettek és elmélkedtek az élet dolgairól.

Akárhogy is, a 420 azóta szimbólummá vált, amit ma a világon rengetegen ünnepelnek majd. Lesznek, akik az utcán ujjongva, és lesznek, akik a pincében, titokban.

A zseniális borítókép Besenyei Violetta műve.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2015. január 20.
Gyártósor a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, ahol bemutatták az első hazai gyártású CLA Shooting Brake modellt 2015. január 20-án.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.