Élet-Stílus

Megölte egyéves unokáját egy nagymama, amikor öt órára az autóban hagyta

Emberölés vádjával indítottak eljárást a georgiai hatóságok egy 47 éves nő ellen, aki az autójában hagyta 13 hónapos unokáját, és amikor öt órával később ránézett, a gyerek már halott volt – jelentette a helyi sajtó. A kisgyerek halálát hőguta okozta az autóba, amit járó motorral és feltekert fűtéssel hagyott ott nagymamája, miközben meglátogatta barátait.

Barbara Michelle Pemberton a rendőröknek elmondta: azért hagyta unokáját az autóban, mert autózás közben elaludt, és nem akarta felébreszteni. A helyi rendőrkapitány elmondta: a nő barátai többször is kérték, hogy nézzen rá a gyerekre, de azt egyszer sem tette meg. Hogy miért nem tette meg, arra “nem adott egy ésszerű magyarázatot sem” – mondta el Steve Wilson seriff a The Times Free Press című helyi lapnak.

Pemberton végül öt órával megérkezése után, nagyjából délután negyed ötkor tért vissza az autóhoz, de akkor a gyerek már halott volt. Bár a nagymama és barátai a mentők érkezéséig próbálták újraéleszteni.

Bár hideg januári nap volt, a gyerek halálát a boncolás eredményei szerint hőguta okozta. A rendőrség közlése szerint az autó utasterében nagyjából 40 Celsius-fok lehetett, köszönhetően a fűtésnek, valamint az ablakokon besütő nap melegének.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik