Élet-Stílus

Törölték az idei Dakar-ralit!

admin
admin

2008. 01. 04. 14:27

A szervezők hivatalos tájékoztatása szerint biztonsági okokból törölték a 2008-as Dakar-ralit. A sivatagi viadal 1979 óta íródó történetében példátlan döntés azért született meg, mert nem lehetett garantálni a résztvevők testi épségét Mauritániában.

Kapcsolódó linkek


dakar.lap.hu
sport.lap.hu

A világ legnagyobb tereprali versenyének 2008-as megrendezése azután került veszélybe, hogy december 27-én a terroristák három katonát megöltek a nyugat-afrikai országban, három nappal korábban pedig fegyveresek négy francia turistát lőttek agyon, egyet súlyosan megsebesítettek.

Ezt követően Étienne Lavigne, a Dakar versenyigazgatója tárgyalt a mauritániai tisztviselőkkel és a francia nagykövetség illetékeseivel, ezután azt közölték, hogy biztonságosak lesznek az érintett szakaszok.

Ugyanakkor csütörtökön a francia kormány a kilakault helyzet miatt Mauritania elkerülésére figyelmeztetette a szervezőket, hangsúlyozva, hogy „nem zárhatók ki a terrorista akciók.”


Idén nagyon veszélyes lett volna a sivatagban versenyezni (AP)


A 2008-as Dakar programjában hét mauritániai szakasz szerepelt. A karaván január 11-én érkezett volna meg a nyugat-afrikai országba, rajt és/vagy cél gyanánt érintette volna Smara, Atar, Nuáksut, Nuhadibu, Tidzsikja és Kiffa városát, majd 19-én állt volna tovább.

Korábban már előfordult, hogy biztonsági okokból néhány szakaszt kivettek a Dakar programjából (tavaly algériai lázadók akcióitól tartva törölték a 11. és 12. gyorsaságit), ugyanakkor a teljes verseny elhalasztására még soha nem került sor. A „sivatagi show” 1979 óra íródó történetében példátlan döntés született, melyet pénteken – magyar idő szerint 13 órakor – jelentettek be hivatalosan.

„A francia külügyminisztériummal történt egyeztetés után úgy határoztunk, hogy nem rendezzük meg a Lisszabon-Dakar ralit” – áll a szervező Amaury Sport Organisation (ASO) közleményében.

A Mauritániai Turisztikai Hivatal szóvivője – még a törlés előtt – túlzottnak és kiváltképp alaptalannak nevezte az aggodalmakat, és azt mondta, a verseny lefújása rossz fényt vet országára.

Az eredetileg szombattól január 20-ig tartó 30. Dakar-ralira 570 jármű nevezett, köztük kilenc magyar egység – három autós, két motoros, valamint négy kamionos. Ők a többi résztvevővel együtt már Lisszabonban, a tervezett rajt helyszínén tartózkodtak.


Jövõre folytatódhat a száguldás (dakar.com)


A bejelentés követő percekben teljesen megváltozott a Dakar hivatalos oldalának arculata, eltűntek a menüpontok, csak a 2008-as Dakar lefújását magyarázó közlemény volt olvasható. Többek között az, hogy az idei verseny törlése nem veszélyezteti a Dakar jövőjét. A tervek szerint 2009-ben ismét megrendezik a sivatagi száguldást.

—-Szalay és Palik csalódott—-

„Egyrészt borzasztóan sajnálom, hogy nem rendezik meg a versenyt, hiszen nagyon keményen készültünk a ralira. Egyelőre azt sem tudom, hogy milyen hatással lesz ez a csapat jövőjére. Másrészt, mint a rendező ASO cég kelet-európai képviselője teljes mértékben egyetértek a döntéssel, hiszen semmiképpen sem szerették volna veszélynek kitenni a résztvevőket. Kemény elhatározás a viadalt törlése, hiszen több milliárd euró volt a tét” – mondta az MTI-nek Szalay Balázs.

„Mérhetetlenül csalódott vagyok. Sokkal rosszabbul érzem magam, mint amikor 2004-ben felborultunk és eltörtem a karomat, vagy amikor 2006-ban Európában felrobbant a motorunk. Bevallom, azt hittem, hogy saját felelősségre nekivághatunk a viadalnak, s biztosra veszem, hogy mindenki rajthoz állt volna. Hogy most mi lesz? Hazarepülünk, de a technikát is vissza kell juttatni Magyarországra. Mi ugyanis arra készültünk, hogy Dakarig megyünk. Előre kifizettük az üzemanyagot, a repülőjegyeket, a szállást, a hajószállítást, úgyhogy tanácstalanok vagyunk” – nyilatkozta a csapat honlapján Palik László.

A Dakar 2008 indulóit szívesen látják a Budapest-Bamako szervezői: viadal Lisszabonban tartózkodó résztvevői január 15-én a spanyolországi Almeriában csatlakozhatnak a mezőnyhöz – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. „Megdöbbentett a hír és csak együttérzésünkről tudjuk biztosítani a magyar legénységeket. Eddig három külföldi dakaros csapat keresett meg, hogy indulni szeretnének a Bamakón”- mondta Szabó Gál András, a futam szellemi atyja.

A Budapest-Bamako ralira a nevezés még októberben lezárult, ezért új csapatok már nem tudnak nevezni. A Dakar-rali magyarjainak a futam szervezői azonban hajlandók helyet szorítani.

—-A szervező ASO cég közleménye—-

„A francia kormánnyal, elsősorban a külügyminiszterrel történt többfordulós egyeztetés után, és a figyelmeztetéseket megfogadva a Dakar szervezői úgy döntöttek, hogy nem rendezik meg a viadalt. (…)

Tekintettel a feszült nemzetközi politikai helyzetre, a négy francia turista december 24-i meggyilkolására és mindenekelőtt a ralira irányult terrorista fenyegetésekre, az ASO nem látott más megoldást, mint a törlését.

Az ASO legfőbb feladata, hogy garantálja a rendező országok lakosságának, a francia és más nemzetiségű amatőr és profi sportolók, a technikai személyzet és az újságírók biztonságát.

Az ASO hangsúlyozza: a Dakar biztonságával kapcsolatban soha nem kötött és nem is fog kompromisszumot kötni. Az ASO elítéli a terrorista fenyegetéseket, amelyek tönkretették a szervezők egyéves munkáját, valamint a legendás viadal résztvevőinek felkészülését.”

A közlemény kitér arra, hogy valószínűleg minden rendező országban, így Portugáliában, Spanyolországban, Marokkóban, Mauritániában és Szenegálban nagy a csalódottság a verseny törlése miatt, mindenhol gazdasági kiesést jelent majd a sivatagi száguldás elmaradása, az ASO azonban a jövőben is azon lesz, hogy a Dakar-rali életben maradjon. „A Dakar-rali egy jelkép és egy jelképet nem lehet lerombolni” – fogalmaz a dakar.com-on olvasható közlemény.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.