Belföld

Ötezer forintért verték halálra a tatabányai nőt

Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt folyik eljárás a tatabányai gyilkosság kapcsán. A brutális bűncselekményről – amelynek gyanúsítottai már rács mögött vannak – újabb részletek derültek ki.

A támadók egyikéről azt már eddig is tudni lehetett, hogy egy 19 éves fiatalember, de társáról a rendőrség nem közölt információt. A Tatabányai Törvényszék azonban most arról tájékoztatott, hogy a fiú a másik gyanúsított unokaöccse. Ő volt az, aki rávette a fiatalt, hogy  szerezzenek pénzt az idős, egyedül élő asszonytól, aki a közelükben lakik.

A fiú volt, aki bement az áldozat házába vasárnap, rokona ezalatt a közelben várakozott.

A 87 éves asszony a konyhában, egy széken ült, amikor a támadó szó nélkül odament hozzá és legalább két alkalommal megütötte a kezében lévő sörösüveggel a fején, majd test szerte bántalmazta őt. Ezután kivette a konyhai szekrényből a pénztárcáját, majd abból ötezer forintot, végül pedig sorsára hagyta vérző áldozatot, aki többszörös arckoponyacsont-törést, orrcsonttörést, állkapocscsonttörést és zúzódásos sérüléseket szenvedett.

Az orvosok hiába küzdöttek az idős nő életéért, kedden a kórházban életét vesztette. A gyanúsítottakat már előző nap, hétfőn elkapták.

A bíróság előzetes letartóztatásról szóló végzése nem jogerős, ugyanis a gyanúsítottak és védőik is fellebbezést jelentettek be ellene.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik