Belföld

Botka a 22 év után leváltott iskolaigazgatót javasolja országgyűlési képviselőjelöltnek Makón

Botka László Makón bemutatta az MSZP egyéni választókerületi jelöltjét, a párton kívüli Rója Istvánt, aki 22 éven át vezette a József Attila Gimnáziumot a városban. A képviselőjelölt egyike azoknak a pedagógusoknak, akik szakmai ellenvéleményt fogalmaztak meg a fideszes oktatáspolitikával szemben.

22 év után menni kell a makói gimnázium igazgatójának, aki kritizálta a kormány oktatáspolitikáját
Rója egyértelműen élvezte a diákok, a tanárok és a szülők bizalmát, de ez is kevés volt.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje hétfői makói sajtótájékoztatóján elmondta, Rója István a Makó és Hódmezővásárhely mellett 19 másik település alkotta választókörzetben közismert, és az elmúlt hetekben személye szimbólummá vált.

Botka László elmondta, nemcsak országgyűlési képviselőjelöltként, hanem a közoktatást ismerő szakemberként is számítanak majd Rója István munkájára.

Visszaszólt Lázárnak a kirúgott iskolaigazgató
Rója István szerint politikai döntés született, amit kár szakmainak feltüntetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik