Közélet

Visszaszólt Lázárnak a kirúgott iskolaigazgató

Rója István szerint politikai döntés született, amit kár szakmainak feltüntetni.

Nem hagyta szó nélkül Rója István, a makói József Attila Gimnázium 22 év után leváltott igazgatója, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: az iskola színvonala folyamatosan csökkent. Rója szerint ez rosszindulatú és sértő megállapítás, mert nem volt olyan elemzés, ami ezt vizsgálta volna.

Az igazgató – aki tanárként az intézményben marad – a Délmagyarországnak is elküldte levelét, amelyben elköszön vezetőként, és megköszöni a bizalmat és a közös munkát azoknak, akikkel 1995 óta együtt dolgozott – a kollégáknak, diákoknak, szülőknek és hivatalnokoknak.

Rója szerint elmozdításának nem volt szakmai vagy pedagógiai oka, csak annyi, hogy a kollégáival együtt aláírta a miskolci pedagógusok oktatáspolitikai vitairatát. Politikai döntés született, amit kár szakmainak feltüntetni – véli.

Lázár vádjaira reagálva sorolta: a szegedi egyetem Nobel-díjas vendégprofesszorának makói gimnazista volt a tolmácsa, és korábbi tanítványuk ott volt a magyar csapatban, amely negyedik helyezést ért el a napelemmel működő autók világbajnokságán. Az Európai Matematikai Leány Olimpián előbb bronz-, majd egy év múlva ezüstérmet szerzett egy makói diák, és a korosztályos országos labdarúgótorna zalaegerszegi döntőjében is makói gimnazisták verték ki a Puskás Akadémia csapatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik