Belföld

Kiengedték a rendőrnőt halálra gázoló kamionost

24.hu
24.hu

2017. 02. 23. 11:58

Megszüntette a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki az M5-ös autópálya leállósávjában elsodort két rendőrt. A bíró szerint – miután megvizsgálták a gyanúsított életkörülményeit, valamint figyelembe vették az egyéb tárgyi és személyi tényezőket – arra jutottak, hogy

a bűncselekmény súlya nem alapozza meg a szökés, elrejtőzés veszélyét.

A tragikus baleset múlt hétfőn történt Gyál határában, a sztráda Szeged felé vezető oldalán. A román férfi az eddigi adatok szerint azért sodródott a leállósávba járművével, ahol az egyenruhások éppen igazoltattak, mert a rádiót tekergette. A mindössze 23 éves egyenruhás helyszínen belehalt sérüléseibe, kollégája pedig súlyosan megsérült, ahogy az autós is, akit éppen igazoltatott.

 A 47 éves sofőrt kihallgatása után őrizetbe vették, múlt szerdán pedig elrendelték az előzetes letartóztatását.

Az áldozatot Pintér Sándor belügyminiszter a szolgálat halottjává nyilvánította és előléptette törzsőrmesterré. A fiatal egyenruhásra kollégái gyertyagyújtással emlékeztek múlt kedden, és ezen a napon vesznek végső búcsút tőle.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.