Belföld

Előzetesben a rendőrnőt halálra gázoló kamionos

Elrendelte a bíróság harminc napra annak a kamionsofőrnek az előzetes letartóztatását, aki halálra gázolt egy fiatal rendőrnőt az M5-ös autópályán még hétfőn – mondta a 24.hu-nak Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. A román férfi az eddigi adatok szerint azért sodródott a leállósávba járművével, ahol az egyenruhások éppen igazoltattak, mert a rádiót tekergette.

A mindössze 23 éves egyenruhás helyszínen belehalt sérüléseibe, kollégája pedig súlyosan megsérült, ahogy az igazoltatott autós is.

Fotó: MTI

A kamionost  halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítják. Az ügyészség szerint a bűncselekmény jellege, tárgyi súlya miatt tartani kellett a szökéstől illetve az elrejtőzés veszélyétől. Álláspontjukkal a bíróság egyetértett.

Ahogy arról beszámoltunk, a áldozatot Pintér Sándor belügyminiszter a szolgálat halottjává nyilvánította és előléptette törzsőrmesterré. A fiatal egyenruhásra kollégái gyertyagyújtással emlékeztek kedden.

Olvasói sztorik