Berettyóújfalu, 2016. január 19.
A mezõgazdasági bálázó hálókat és zsinegeket gyártó Epack Kft. új gyártócsarnoka Berettyóújfaluban 2016. január 19-én, az átadás napján.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Belföld

Jól jártak a multik az Orbán-kormánnyal

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2016. 12. 28. 07:29

Az anyagi áldozatokat sem sajnálva támogatja az állam a külföldi és hazai óriáscégek munkahelyteremtését. Tehát gyakorlatilag az államkassza állja éveken át az új állásokat betöltők bérét.
Korábban a témában:

Tizenkét év egyedi kormánydöntéseit vizsgálta át a Magyar Nemzet, hogy megszülessen a megállapítás: Orbán Viktor kormánya több pénzzel támogatta a multik magyarországi jelenlétét, mint a korábbi szocialista kormányok.

2005-10 között 112,8 milliárd forint folyt be a cégekhez, amik cserébe 24 500 állást létesítettek. A Fidesz-KDNP alkotta kormányzat ezzel szemben 163,6 milliárd forintot áldozott 2011-16 között 25 ezer állásra. Tehát:

a szocialisták átlag 4,6 millió forintot költöttek egy munkahelyre, a Fidesz pedig 6,5 milliót.

Az átlagok az elmúlt két évben nőttek meg drasztikusan, semmilyen pénz sem drága a munkanélküliség leszorításáért: tavaly 9,8, idén már 12,2 millió forintot áldoztak átlagosan egy helyért. Az MNO tovább számolt: a bruttó átlagbér 258 ezer forint, ergo a kormány négy évre előre gyakorlatilag kifizeti az alkalmazott bérét adókkal, járulékokkal együtt.

Tavaly a Béres Gyógyszergyár Zrt. járt a legjobban: 60 új munkahelyet ígért egy 3 milliárdos beruházással, amit másfél milliárddal támogatott a kormány. Ez 26 millió/munkahelyes támogatást jelent. Idén a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. volt a befutó eddig: 125 munkahelyért ötmilliárdot kapott az államtól, azaz állásonként 39,6 milliót. Cserébe 15 milliárdos beruházást vállaltak. A Béresnél 9, a Richternél 13 évre fizette ki ezzel az állam a béreket (a Richter kutatás-fejlesztési állásai persze drágábbak).

Auditól versenyképességig

Tavaly sokat kapott az Audi (6 milliárd) és a titokzatosnak nevezett projektcég, a Tisza-TK Kft. (9 milliárd) is. Ez utóbbiban az állami Eximbanknak és a privatizált MKB Banknak is zálogjoga van.

Idén a Thyssen Krupp se járt rosszul, 10,6 milliárdot kaptak jászfényszarui beruházásukért. Többször kapott állami támogatást Csányi Sándor érdekeltsége, a mohácsi MCS Vágóhíd Zrt. (1,5 és 1,3 milliárd forintot). Összesen 569 főre kapták meg a támogatást, de a gyár még csak indulóban van, az első években csak 500 fős létszámmal terveznek.

Az egyedi kormánydöntéssel való támogatást a sok munkahelyet létrehozó cégek kapják általában, hogy csökkentsék a kockázataikat. Ezzel könnyebb befektetőket az országba csábítani. Az elmúlt években az Orbán-kormány 27 támogatási szerződést kötött. Azonban zömmel alacsony hozzáadott értékű termelésre ment a pénz, ezért is eshetett Magyarország versenyképessége hat helyet egy év alatt a Világgazdasági Fórum rangsorában.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

hacker at work with graphic user interface around
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.