Gazdaság
budapest sightseeing (budapest, turizmus, túrista busz)

Félmillió eurót biztosít munkahelyteremtésre az Európai Bizottság

24.hu
24.hu

2016. 04. 11. 11:10

Korábban a témában:

Az Európai Bizottság munkahelyteremtő programot hirdetett 500 ezer eurós (nagyjából 155 millió forintos) kerettel a huszonnyolc uniós tagállam turizmusban érintett szervezetei és vállalkozásai számára – tájékoztatott Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője, az Európai Parlament (EP) közlekedési és turisztikai bizottságának turizmusért felelős alelnöke hétfőn.

A képviselő közölte, hogy tavaly nyújtotta be a brüsszeli testülethez a Youth on the SPOT – Special Partnership On Tourism nevet viselő program tervét, amely a turisztikai szektor munkahelyteremtő képességére támaszkodva kíván enyhíteni az európai tagállamokat egyre jobban sújtó ifjúsági munkanélküliségen.

Ujhelyi István tájékoztatása szerint a pályázatok benyújtásának határideje júniusban jár le, az ágazati szereplők által vállalt teljesítések időtartama pedig legfeljebb másfél év lehet.

Az egyetlen szektor, amely a válságban is képes volt nőni

Közlése szerint 5,4 millió fiatal próbál eredménytelenül munkához jutni Európában. Magyarországon az általános munkanélküliséghez kiemelkedően magas ifjúsági munkanélküliségi ráta társul, minden negyedik huszonöt év alatti egyelőre képtelen elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

A projekt az európai döntéshozók és a turisztikai szektor képviselői között kiemelt együttműködést szorgalmaz, amely minőségi és fenntartható munkahelyeket, szakmai képzéseket és gyakornoki helyeket biztosít a turisztikai ágazatban a munkalehetőség nélkül lévő európai fiatalok számára, elsősorban az ágazatban érintett kis- és középvállalatokkal közösen.

Ujhelyi István a projekttel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a turizmus az egyetlen gazdasági szektor, amely a válság ellenére is képes volt a növekedésre, és amely Európában és Magyarországon is a GDP tíz százalékát biztosítja. Magyarországon több mint négyszázezer, Európában pedig közvetlen módon tízmillió munkahelyet garantál és majd kétmillió vállalkozásnak nyújt megélhetést – írta. A turizmust szerinte éppen ezért segíteni, támogatni és ösztönözni kell – tette hozzá a szocialista EP-képviselő.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.