A magyarok ma sem engednek a 48-ból

Ferenc József gyermekkora ugyanolyan szigorú szabályok közt telt, mint egész későbbi élete, és nagyon erős kapocs kötötte édesanyjához, aki boldog gyermekkort biztosított gyermekeinek. Az ifjú főherceg életében komoly törést jelentettek az 1848-as forradalmak, a magyar szabadságharc és az uralkodás túl korán rá szakadó terhe. Egy pillanat alatt kellett felnőnie a fiúnak, akinek még bajsza sem serkent, amikor átvette a birodalom irányítását – minderről itt írtunk bővebben Ferenc Józsefről szóló cikkünk első részében.

Milyen ember volt Ferenc József? Továbbra is Manhercz Orsolya történészt, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Történeti Tanszékének adjunktusával beszélgetünk.

Visszatérve a császár magánéletéhez, mai szemmel nézve nem volt jó apa, hozzátéve, hogy a 19. század közepe óta sokat változott a felfogásunk a szülő–gyermek kapcsolatról. Ferenc József gyermekeivel nem állt szoros érzelmi viszonyban, de nem is rendelkezett tapasztalattal, az ő életéből is hiányzott az apa-minta. Sokkal inkább uralkodónak tekintette magát, mint apának. A gyereknevelésbe Zsófia főhercegnő amúgy is erősen beleszólt, Ferenc József számára pedig ez azt jelenthette, jó kezekben vannak.

Nem voltak, Rudolf 1889-ben öngyilkos lett. Egyébként sem volt köztük szoros a viszony. Apa és fia tűz és víz volt jellemét és eszméit tekintve is, egyetlen közös “témájuk” volt, a vadászat. Nagyapaként Ferenc József viszont már egészen másként viselkedett, az unokáival való viszonyt érzelmesebben élte meg

– jegyzi meg Manhercz Orsolya.

Ferenc József szeretői

A mai értelemben vett “mintaférjnek” sem nevezhetjük, de egy kapcsolat mindig két emberen múlik. Erzsébettel szerelmi házasságot kötöttek, ám kiderült, emberileg egyáltalán nem illenek össze, lassan minden értelemben eltávolodtak egymástól: olyannyira, hogy Ferenc József szeretőt tartott. Előbb Anna Nahowskival volt hosszabb kapcsolata, majd Schratt Katalinnal. Annával folytatott viszonya a császár testi vágyainak kielégítését szolgálta. Schratt Katalin a lelki társ szerepét töltötte be a sokszor távollévő Erzsébet hiányát pótolva.

Kapcsolatukat Erzsébet is támogatta, sőt legalizálta is azzal, hogy többször hármasban jelentek meg a nyilvánosság előtt. A nagybetűs nő azonban mindvégig Erzsébet maradt.

Másik nagy “szerelme”, mondhatjuk úgy is, hobbija a vadászat volt. Becsülettel űzte, tisztelte a vadat, a cserkészés izgalmát, az erdőjárás élményét kereste benne. Határozottan visszautasította például, hogy az egyre modernebb, pontosabb vadászpuskákra cserélje jó öreg fegyverét, mert úgy tartotta, azok nagyban csökkentenék a fair playt, a vad esélyét. Emellett egyetlen kedvtelését lehet még említeni: odavolt a hadseregért, a katonaságért, imádta a díszszemléket és gyűjtötte a katonai egyenruhákat.

Ami a bálokat, mulatságot illeti, Ferenc József megállta a helyét társaságban és a táncparketten egyaránt, de nem kereste az alkalmat. Kötelessége volt ugyan bálokon részt venni, de ő maga nem szorgalmazta, mert elvonta idejét a munkától.

Szobája puritán volt, a világ egyik leghatalmasabb monarchiájának feje egy egyszerű, vasból készült katonai ágyon aludt – és nem sokat. Minden nap hajnalban kelt, ima és egy könnyű reggeli után azonnal munkához látott. Csak az ebéd majd a vacsora miatt állt fel ismét az asztaltól, késő éjjel tért csak nyugovóra. Az ételek terén is puritán maradt, kedvenc étele a főtt marhahús volt, és szerette az aludttejet.

Munka volt az is, ha utazott, minisztereivel, diplomatáival tárgyalt.  Ferenc József gyakran tartott audienciákat, ahol személyesen hallgatta meg alattvalóit, az osztrák főnemestől az oláh parasztig bárki személyesen színe elé járulhatott és elmondhatta panaszát – miután előzetesen időpontot kapott, és rá került a sor.

Kiegyeztek, de meg nem bocsátottak

Ahogy a pelyhes állú ifjú védjegye idővel a pofaszakáll lett, vagy ahogy a nem éppen mintaszerű apa nagyapaként már körülrajongta unokáit, úgy változott a császár viszonya magyar alattvalóival. Nem arról van szó, hogy valamiféle szeretet vagy tisztelet ébredt volna a lelkében, de birodalma érdekében kénytelen volt alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, lassanként hozzászokott az alkotmányossághoz és a dualizmushoz.

Félretette a magyarok iránti ellenszenvét is, részben Erzsébet királyné hatására, akiben a magyar alattvalók szerint “magyarul érző szív” dobogott. Megtörtént a kiegyezés, aminek fontos mozzanata volt a királyi pár megkoronázása. Manhercz Orsolya kiemeli, Ferenc Józsefet egyetlen egyszer koronázták meg, 1867 nyarán Budán a Szent Koronával. Az osztrák császári trón elfoglalása nem járt ilyen ceremóniával, cseh koronázásra pedig nem került sor. Gesztus és kényszer volt ez a császár részéről, hiszen közjogilag csak így vált legitimmé magyarországi uralkodása.

De önmagát 1867 után sem tudta meghaladni, 1848/49 traumáját nem tudta elfelejteni. Nem tiltotta meg ugyan Kossuth Lajos holttestének hazahozatalát (1894), de nem engedélyezte az állami temetést.  Azt azonban nem tudta megakadályozni, hogy Kossuthot hatalmas tömeg kísérje utolsó útján.

“Felkelek, mint máskor” – nem kelt fel

A dualizmus rendszerével viszont megbékélt, és a kiegyezés után inkább kiegyensúlyozó szerepet vállalt a két birodalomrész viszonyában. Magyarországon is felnőtt több nemzedék, a boldog békeévek, a fejlődés hatására a zsarnokból joviális öregúr, Ferenc Jóska lett a magyarok szemében, az otthonok falán pedig békében függött egymás mellett a király és Kossuth Lajos portréja.

“Az élet semmitől sem kímélt meg” – mondta, de ő sem kímélte magát. Személyes vágyait, kényelmét alárendelte uralkodói hivatásának, a birodalom „első hivatalnokaként” haláláig kötelességtudóan végezte munkáját. Összesen hét merényletet élt túl, két gyermekét vesztette el, és bár rég nem voltak turbékoló gerlepár, felesége meggyilkolása (1898) nagyon mélyen érintette.

A 86 esztendős uralkodó egészségét megviselték a világháború embert próbáló mindennapjai, 1916 őszén megfázott. Pihenésre nem adott magának időt, a nátha szövődményeként tüdőgyulladást kapott.

Mielőtt a császár 1916. november 21-én nyugovóra tért, orvosa aggódva kérdezte, mit szándékozik másnap csinálni. “Felkelek, mint máskor” – felelte Ferenc József, de ez esetben már nem parancsolhatott önmagának. Este kilenc óra után, álmában érte a halál.

Semleges lehet, pozitív nem valószínű

Ami az utókor véleményét illeti, a közvélemény túlnyomó része Magyarországon ma inkább negatívan ítéli meg Ferenc Józsefet – mondja a történész. Az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra egyöntetűen pozitív előjellel emlékezünk, mint hősi, nemzeti fellángolásra. Nagy kor nagy eszméi találkoztak itt nagy formátumú politikusokkal, katonákkal és a nép akaratával. Ferenc József fellépése magyar szempontból tragikus intézkedésekkel és a nemzeti mozgalom leverésével járt.

Ráadásul két nemzeti ünnepünk is folyamatosan erre a kettősségre emlékeztet bennünket. Március 15. megünneplése spontán alakult ki, és több mint150 éve töretlenül megemlékezünk a forradalmi napokról, akár tiltja az aktuális hatalom, akár nem. A másik 1848/49-hez kötődő nemzeti ünnepünk október 6., amikor viszont azokra tragikus eseményekre emlékezünk, amelyekben Ferenc József szerepe vitathatatlanul negatív.  Ezt a képet az sem írja felül, hogy uralkodása hosszúra nyúlt, és egészen 1914-ig viszonylag békés időszakot jelentett Magyarország számára.

Manhercz Orsolya szerint a történettudomány igyekszik elfogulatlanul, tényszerűen bemutatni a múltat, de ez nem feltétlenül jár azzal, hogy a magyarok véleménye Ferenc Józseffel kapcsolatban megváltozik. Megítélése legfeljebb semlegessé válhat, de pozitívvá valószínűleg nem. A magyarok még most, 2016-ban sem engednek a ’48-ból, közadakozásból Ferenc Józsefnek belátható időn belül nem állítanak szobrot.

Cikkünk első részét – Pelyhes állú ifjúnyakába szakadt egy birodalom – Manhercz Orsolyával ide kattintva olvashatja.