Belföld

MSZP: két elnökjelölt is balra tolná a pártot, Tóbiás lehet a nevető harmadik

Ugyanarra játszik Szanyi Tibor és Molnár Gyula is. Balra. Egymástól vehetnek el szavazatokat, aminek a jelenlegi elnök örülhet.

Június 25-én tart tisztújító kongresszust a Magyar Szocialista Párt, a hivatalban lévő elnök, Tóbiás József mellett az EP-képviselő Szanyi Tibor, a korábbi újbudai polgármester, Molnár Gyula és a frakcióvezető-helyettes Harangozó Tamás is bejelentkezett a pozícióra.

Az elnökválasztás tétje nagy, aki nyer, az vezeti az MSZP-t a 2018-as választásokig. Szanyi után Molnár Gyula is nyilvánosságra hozta programját (.pdf), amiben kijelenti, hogy

kihúzták a szőnyeget a lábunk alól. Mégis, én azt mondom, ezt a helyzetet nem szabad tragédiaként megélnünk. Sőt, én óriási lehetőséget látok benne.

Egyfajta balos fordulatot, modern baloldaliságot sürget, ami a saját kommunikációjában is fordulatot jelent, az elnöki indulás bejelentését követő első nyilatkozataiban még arról beszélt, hogy nyitna Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció felé.

Most megismerhető programjában azonban már arról ír, hogy megalkotná “a modern magyar baloldaliságot, amely egyszerű, emberi, közérthető.” Mert a “modern baloldaliság nem bonyolult filozófiai vagy gazdasági rendszer, hanem a legalapvetőbb emberi értékek, alapelvek felvállalása.”

Deák, Göncz, Horn

A korábbi polgármester kijelenti, hogy egyszerre hisz “Deák Ferenc nyitottságában, Göncz Árpád emberségében és Horn Gyula pragmatizmusában. Ha ezekre az egyszerű alapelvekre építjük politikánkat, az MSZP újra érthető, hiteles, vonzó alternatívát tud kínálni a magyar embereknek.”

Horn beemelésével Molnár egyértelműen a baloldali fordulat mellett teszi le a voksát.

Méltó körülményeket teremtene a gyógyulásnak és az oktatásnak, illetve addig nem nyugodna MSZP-elnökként, amíg “az ország minden pontján fel nem számoljuk az éhezést, az extrém szegénységet, a kilátástalanságot.”

Tíz lépés

Pontokba szedte, szerinte mi kell ahhoz, hogy az MSZP versenyképes legyen, a tíz pont között arról ír, hogy házról-házra járna a baloldal üzenetével, ősszel már kezdené is a 2018-as választási kampányt és ugyan Fidesz-szavazónak ma már ciki lenni, de ne legyen az szoci szavazónak lenni.

Amellett, hogy balra tolná a pártot, Molnár (Szanyival ellentétben, aki kizárta az összefogást) belátja, hogy egyedül nem megy, így nyitva hagyná az MSZP-t, mert szerinte csak együtt sikerülhet.

Akár örülünk neki, akár nem, partnerekre, barátokra, szövetségesekre van szükségünk. Csak együtt sikerülhet a nagy cél, az Orbán-rezsim 2018-as leváltása.

Szanyi is azt akarja

A szocialisták EP-képviselőjével interjúztunk korábban, aki akkor úgy fogalmazott, hogy az Apa, kezdődik! programjával a modern baloldaliság kezdődik. “De utálom a fogalmat, hogy valami újbaloldali, nekem pont jó az, ha valami baloldali. Abból a szempontból persze új, hogy jelen pillanatban nem érzem a Magyar Szocialista Pártot olyan mértékben baloldalinak, mint amennyire a neve és a múltja predesztinálná”, mondta.

És ő is központi kérdésként kezeli az egészségügyet, az oktatást és a szegénységet, akárcsak most Molnár.

Igény az van rá

A baloldali fordulat hangoztatása nem csak kampányszlogen, sokkal inkább jól átgondolt stratégia. A fővárosban jó beágyazottsággal (a fővárosi küldöttek nagy rész mögötte, Budapest pedig a 290 közvetlenül választott küldöttből 61-el rendelkezik) rendelkező Molnár sem véletlenül emelte be a programjába.

Molnár Gyula a vasárnapi boltzár elleni népszavazás kiírásáért kezdeményezett aláírásgyűjtésén Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Molnár Gyula a vasárnapi boltzár elleni népszavazás kiírásáért kezdeményezett aláírásgyűjtésén Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A ma szociáldemokrata, valamint baloldali gyűjtőpártként, egyfajta olvasztótégelyként működő MSZP-n belül a hagyományos szocialista értékrend háttérbe szorult, holott a társadalmi, szociális és gazdasági válság folyamatos mélyülésével egyre nagyobb az igény rá, ezt ismerte fel Szanyi és Molnár is.

Centrális erőtér az MSZP-ben

Szocialista forrásaink szerint még visszaüthet, hogy két induló is balra át!-ot kiált.

Molnár esélyesebb, de Szanyit sem szabad leírni, így, hogy ennyire hasonló programot tettek le, egymástól vehetnek el szavazatot, ami Tóbiás malmára hajthatja a vizet.

A két évvel ezelőtt megválasztott pártvezér vezetésével az MSZP nem tudta növelni a támogatottságát, új szavazókat nem szerzett, mégis már az is neki segít, hogy jelenleg ő van hivatalban, ha a baloldali fordulatot sürgető küldöttek pedig megosztják szavazataikat Molnár és Szanyi között, Tóbiás a második ciklusát is megkezdheti a párt első embereként.

A középen álló Tóbiás ezzel anélkül kerül helyzeti előnybe, hogy bármit mondott volna riválisairól. Ha ez így marad, tulajdonképpen úgy választják újra, ahogyan vezette a pártot az előző két évben, hogy nem csinált semmit, mondta elégedetlen beszélgetőpartnerünk a pártból.

Molnár nagy hibája

Korábban írtunk már arról, hogy Molnár esélyes, az elnökség mellett pedig az elnökhelyettesi és a válaszmányi elnöki posztért is éles a verseny, teljes sorcsere jöhet. Kimondott szövetségek még nincsenek, de a Tóbiás József – Gőgös Zoltán – Botka László jelenlegi hármast könnyen válthatja a Molnár Gyula – Tóth Bertalan – Hiller István trió.

A Népszabadság információi szerint a korábbi polgármesternek egészen addig jókora előnye volt Tóbiással szemben, amíg a volt újbudai polgármester egyik nyilatkozatát egy Gyurcsány Ferenc felé tett nyitásként nem értelmezték.

A jelenlegi elnök tehát visszajött a meccsbe, ahogy fentebb is írtuk, de a küldöttek zöme még mindig Molnár mögött, köztük a fővárosiak és a baranyaiak (22 küldöttel) is, utóbbiak Tóth Bertalan vezetésével.

A kiemelt képen Tóbiás József és Molnár Gyula párt majálisán, a budapesti Városligetben 2016. május 1-jén, a munka ünnepén. MTI Fotó: Illyés Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik