Belföld

Volt miniszter unokaöccse a budai savas támadó

24.hu
24.hu

2016. 04. 06. 11:19

Erika fél, hogy támadója megúszhatja tettét.

A volt egészségügyi miniszter, jelenleg államtitkár unokaöccse az az egykori kórházigazgató, akit azzal vádolnak, hogy szeretője nemi szervére savat öntött. Erika fél, hogy támadója megúszhatja tettét. “Említette nekem, hogy a nagybátyja Mikola István” – mondta a Borsnak Renner Erika.

Mikola István az első Orbán-kormány idején egészségügyi miniszter volt, jelenleg pedig biz­tonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár. A lap telefonon többször kereste, de eddig nem érte utol. A Renner Erikát képviselő dr. Regász Mária ügyvéd szerint furcsa, hogy korábban az ügyészség négy hónap előzetes letartóztatás után szabadon engedte a vádlottat, és számos terhelő bizonyíték ellenére megszüntette a nyomozást. “Ezt természetesen megpanaszoltuk, igen sok munkánkba került, hogy a vizsgálat újrainduljon” – ma­gyarázta az ügyvédnő.

A vádlottat képviselő dr. Bánáti János azt mondta, hogy a sértett által indított „példátlan, agresszív és abszurd médiakampányról” van szó. Védence rokoni kapcsolatait nem kívánta kommentálni. Renner Erika eddig hat műtéten esett át, új hüvelyt kell kialakítaniuk az orvosoknak, pillanatnyilag sem szexuális életre, sem vizeletürítésre nem képes. A per májusban folytatódik.

Ahogy arról elsőként beszámoltunk, augusztus közepén kiderült, mégis bíróság elé állítják a volt kórházigazgatót, aki a vád szerint bántalmazta és savval öntötte le szeretőjét egy budai lakásban. Megkeresésünkre a Fővárosi Főügyészség akkor közölte: az ügy terheltjével szemben életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt emeltek vádat a Fővárosi Törvényszéken.

A nem mindennapi ügyet 2013 márciusában hozta nyilvánosságra a rendőrség. Tájékoztatásukban az állt, a III. kerületi San Marco utcában rontott rá egy nőre volt párja. Megragadta és visszatuszkolta őt a lakásba, ahol brutális módon bántalmazta. Miután megverte, összeszedte a lakásban található értékeket és elment. A gyanúsítottat hat órán belül elfogták, mindent tagadott.

A 24.hu akkor úgy értesült, a támadó leütötte és megverte az asszonyt, kábító anyagot fecskendezett a combjába, savval öntötte le, végül pedig pókrócba csavarta a testét. Az értékeit valószínűleg azért vihette el, hogy elhitesse, rabló járt a lakásban. Megtudtuk továbbá, hogy az elfogott B. Krisztián az egyik budai kórház igazgatója, csecsemő- és gyermekorvos.

A Fővárosi Főügyészség tavaly augusztusban közölte: megszüntették a nyomozást a gyanúsítottal szemben. Nem volt elegendő bizonyíték ellene, ezért döntöttek így. Ám a megszüntető határozat ellen panasz érkezett, a doktorból pedig végül vádlott lett.

A férfi hónapokat töltött rács mögött. Miután kiengedték, a budai kórház élére már nem térhetett vissza, de új munkát vállalt. Rövid keresgélés után egy fővárosi egészségközpontban találtunk rá, ahol – a honlapon szereplő, de azóta eltűnt adatok szerint – csecsemő- és gyermekgyógyászként dolgozik. Bemutatkozó oldalán nyoma sem volt annak, hogy valaha ő vezette a II. kerületi intézményt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. július 4.
A Fõvárosi Kéményseprõipari Kft. (FÕKÉTÜSZ) kéményseprõje egy csepeli házban a kondenzációs gázkazánt és annak égéstermék-elvezetõ csövét ellenõrizi és fotózza a Fenyves úton 2016. július 4-én. A kötelezõ kéményellenõrzés és -tisztítás július 1-jétõl ingyenes és magáncégek helyett az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatósághoz (OKF) került. Korábban a kéményseprés már olyan drága volt, hogy sokakat ez riasztott el a rendszeres ellenõrzés megrendelésétõl.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.