Belföld

Megvert fürdővendég: az őr szexuális közeledésre hivatkozik

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2015. 12. 01. 06:48

H. András, a nyíregyházi gyógyfürdő vendége szexuális molesztálhatta a Sz. Szilárd biztonsági őrt – ezt állította legalábbis az őr a Blikk keddi számában megjelent cikkben. A 18 éves Sz. Szilárd szerint a vendég tapogatta nemi szervét, rángatta, majd leteperte a földre és fojtogatta őt. A lap megjegyzi: Sz. Szilárd nem kért orvosi segítséget, látleletet sem vetetett fel, még feljelentést sem tett.

H. András, a fürdő egyik rendszeres vendége azonban azt állítja: a baj abból kerekedett, hogy az őr el akarta venni tőle a belépéshez szükséges órát, amit ő nem adott át, hiszen így elhagyni sem tudta volna az épületet.Az őr komolyan bántalmazta őt, és bár a fürdőmester segítségére sietett, elsősegélyt nem nyújtott, a mentőket már a fürdő előtt, vérző fejjel kellett megvárnia. H. András az őr és a gyógyfürdő ellen is feljelentést tett.

A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. pénteken este közölte: nem a fürdő biztonsági őre, hanem a pénzszállítást végző cég alkalmazottja keveredett konfliktusba egy vendéggel a záróra után.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 29.
A főváros egyik legdrágább környéke a Duna partján épített Xlll. kerületi Marina Part. Ennek oka az, hogy kizárólag új építésű lakásokat találunk a környéken.
MTVA/Bizományosi: Balaton József 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.