Belföld

Naponta végignézed, hogyan mennek tönkre, többé nem fordíthatod el a fejed

heti betevő-1 (Array)
heti betevő-1 (Array)

Az elmúlt években számos civil ételosztó szervezet jelent meg Budapesten. Köztük a Heti Betevő is, amely a hetedik kerület után immár Józsefvárosban is igyekszik segíteni a rászorulóknak.

Nyugat-Európában évtizedek óta működő, jól bevált gyakorlat, hogy az állam és az önkormányzatok szociális munkáját önkéntesekből verbuválódott civil szervezetek is segítik. Lelkes és tudatos állampolgárok, városlakók szervezik az ingyenkonyhákat, az ételosztásokat, az állásbörzéket és számtalan más olyan szolgáltatást, amelyekkel javíthatnak a társadalom perifériájára szorult emberek helyzetén.

Nyugat-Európa után Magyarországon is megjelentek a civil ételosztó szervezetek (Fotó: Heti betevő/Jordán Helén)

Az elmúlt években Budapesten is megjelentek az ételosztással foglalkozó civil szervezetek. Köztük a 2013 decemberében indult Heti Betevő is, amely vasárnaponként éttermi minőségű, tápláló meleg étellel, süteménnyel és gyümölccsel várja a rászorulókat – a hajléktalan emberek mellett a nagycsaládosokat és a nyugdíjasokat is – a hetedik kerületi Klauzál téren. Szerencsére önkéntesből és segítő szándékú támogatóból nincs hiány, így a csoport az elmúlt hónapokban Makón, Székesfehérváron és legutóbb május végén a nyolcadik kerületben is sejtet alapíthatott, és hétről-hétre több száz adag ételt oszthat ki a vendégei között.

Nem lehet kikerülni a problémát

„A Heti Betevő igazi sikertörténet – mondta a Hír24-nek nyilatkozva Pikó András rádiós műsorvezető, a Heti Betevő Egyesület alapító tagja. – Mostanra érett meg a helyzet arra, hogy elinduljanak a miénkhez hasonlóan alulról szerveződő, mindenféle állami, önkormányzati vagy egyházi támogatás nélkül, pusztán »civil kurázsiból« szerveződő csoportok, amelyek egyetlen célja, hogy a maguk korlátos eszközeivel megpróbáljanak javítani a rászorulók helyzetén. “

Pikó szerint elsősorban az országszerte növekvő szegénység az oka annak, hogy az utóbbi időben feltűnően megszaporodtak a Heti Betevőhöz hasonló ételosztó csoportok. „Korábban még ki tudtad kerülni a problémát. Dönthettél úgy, hogy nem veszel tudomást a növekvő nyomorról, inkább bedőlsz azoknak a rettenetesen ócska dumáknak, hogy ha valaki szegény, ha nem boldogul, az csak és kizárólag az ő hibája – érvelt. – Ma már ez nem megy. Nap, mint nap végig kell nézned, hogyan mennek tönkre olyan képzett, tehetséges és jóravaló emberek, akik a saját vagy a barátaid családi, ismerősi körébe tartoznak. Többé már nem fordíthatod el a fejed.”

Fiatalok és idősek is beszálltak (Fotó: Heti Betevő/Jordán Helén )

A Heti Betevő aktivistája bízik abban, hogy lassan Magyarországon is kialakul egy olyan társadalmi helyzet, amelyben a szolidaritás magától értetődővé válik. Úgy véli, ezek a szervezetek is erre a közhangulatra éreztek rá – arról nem is beszélve, hogy segíteni és segíteni vágyó emberek között lenni elképesztően jó dolog. „Számomra különösen jó érzés, hogy nálamnál sokkal fiatalabb emberekkel együtt építhetem fel ezt a szervezetet. A hozzám hasonló kora ötveneseknek nagyon jót tesz, ha fiatalok között lehetnek. Ez az én nyereségem – vallja Pikó. – Arról nem is beszélve, hogy hosszú évek üres szócséplése, a szakemberekkel, elemzőkkel, szociológusokkal folytatott udvarias, steril és távolságtartó stúdiócsevegés után végre úgy érezhetem, hogy valóban teszek is valamit, hogy hozzájárulhatok egy, az egész társadalmunkat beárnyékoló probléma megoldásához.”

„Ide tartozunk”

Rozgonyi Dóra, a Heti Betevő önkéntese, a nyolcadik kerületi sejt egyik elindítója szerint a csoport sikerének titka a nyitottságában és sokszínűségében rejlik. „Ez egy olyan társaság, amibe könnyen be tudtam illeszkedni – mondta. – Egy nagyon színes, nyitott gondolkodású csapat: mindenféle korú, társadalmi helyzetű, szakmájú ember megtalálható az önkéntesek között, akiket elsősorban az köt össze, hogy segíteni akarnak, és aktívan részt vesznek az ezzel járó munkában. Nekem ez nagyon fontos, éppen olyan fontos, mint az, hogy segítsek – egyfajta lelki, pszichológiai többletet jelent a számomra.”

A nyolcadik kerületi sejt elindítása új, eddig ismeretlen kihívások elé állította a szervezőket. A Klauzál téri projekttel ellentétben itt nem közterületen osztanak, hanem a helyi családsegítő szolgálat közreműködésével kiválasztott nagycsaládosokat támogatják, akik vasárnap délutánonként a Bókay János utcai Gólya Közösségi Központban vehetik át az előre összeállított élelmiszercsomagokat.

Nem csak a hajléktalanok szorulnak segítségre (Fotó: Heti Betevő/Jordán Helén)

„Eleinte itt is nyilvános ételosztást szerettünk volna szervezni, de kénytelenek voltunk rájönni, hogy a nyolcadik kerületben sokkal nehezebb erre megfelelő helyet találni, mint a hetedikben. De még ha találnánk is egy ilyen helyet, és sikerülne konfliktusmentes együttműködést kialakítanunk az önkormányzattal, a lakókkal meg a többi »helyi erővel«, olyan komoly logisztikai problémákat kellene a nyakunkba venni, amiket önerőből sehogy sem tudnánk megoldani – magyarázta Pikó. – Ráadásul észrevettük, hogy a legtöbb köztéri osztást egy párszáz fős, jól meghatározható csoport tagjai látogatják, akik vasárnaponként körbejárják a megszokott helyeket, és begyűjtik a segítő szervezetek által felkínált adományokat. Szerettünk volna másokhoz is eljutni, ezért felkerestük a helyi civil szervezeteket, és tanácsot kértünk tőlük. Szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy a nyolcadik kerületben a gyerekes családok nélkülözése és a gyerekszegénység a legnagyobb probléma. Márpedig egy családapa érthetően szégyelli, hogy nehéz helyzetbe került; nagyon kevesen vannak köztük olyanok, akik a gyerekeikkel együtt beállnának a sorba egy ételosztáson.”

Pikó szerint a Józsefvárosban élő, ott üzletelő és vállalkozó emberek érzik, milyen komoly problémákat okoz a növekvő szegénység a környezetükben, és ami még fontosabb, készek segíteni is. „A hentes, a zöldséges, az egyre inkább »elkreuzbergesedő« nyolckerben kocsmát, éttermet, kávézót nyitó fiatal vállalkozók és a helyi civilek pontosan tudják, hogy itt egy kicsit nehezebb az élet, mint a város más részeiben – mondta. – Éppen ez az, ami összetartóbbá teszi őket: ami miatt sokuk úgy érzi, hogy a maga eszközeivel és a maga lehetőségeihez mérten, de segítenie kell azokon, akik szükséget szenvednek. Valószínűleg ez az oka annak is, hogy bár alig több mint egy hónapja indultunk, máris rengetegen kerestek meg minket azzal, hogy főznének, pénzt gyűjtenének, önkénteseket toboroznának nekünk; hogy a Gólya mellett a Népszínház utcai Drunken Tailor és az Auróra utcai Auróra Közösségi Ház is ingyen biztosít helyet a rendezvényeinkhez; hogy a Teleki téri piacon gyümölcsadományokat gyűjtenek nekünk és beszerzési áron kapjuk a kofáktól az alapanyagokat. Ide tartozónak tartanak minket, és mi is úgy érezzük, hogy szívvel-lélekkel ide tartozunk.”

Társadalmi tényezővé válhatnak

A Heti Betevő munkáját más civil szervezetek is segítik, köztük a Budapest Bike Maffia (BBM), a Food Not Bombs Budapest és a Food Angels Hungary. Pikó András szerint ezek az egymással szoros együttműködésben dolgozó csoportok komoly társadalmi erővé nőhetik ki magukat. „Ha elég kitartóak leszünk, és nem tántorítanak el minket a nehézségek, együtt megkerülhetetlen közéleti tényezővé válhatunk – épp úgy, ahogy Nyugat-Európában – fejtegette Pikó. – Ez egyfajta törvényszerűség, mindannyian fejlődni szeretnénk, ezért olyan feladatokat is felvállalunk, amiket egyedül nem, csak összefogva, egymást segítve tudunk megoldani.”

Önállóan, a közösség támogatásával működnek (Fotó: Heti Betevő/Jordán Helén)

Márpedig ez egy idő után szükségszerűen elvezet ahhoz, hogy a hasonló profilú csoportok, szervezetek hálózatba szerveződnek, és összedobják, amijük van: tudást, tapasztalatot, kapcsolatokat. „El fog jönni az a nap, amikor már a közös véleményünk és az általunk összerakott infrastruktúra is komoly, a döntéshozók számára is fontos értéket fog képviselni – vélekedett. – Még úgy is, hogy egyikünk sem hajlandó beállni egy párt, politikai vagy társadalmi érdekcsoport zászlaja alá. Ez az, ami miatt hitelesek vagyunk – és szerintem éppen ez a hitelesség az, amire ma nagyon nagy szükség van ebben az országban.”

Te is beszállhatsz

A Heti Betevő eleinte főként azokból az adományokból finanszírozta az ételosztásait, amelyeket a hetedik kerületi vendéglátó- és szórakozóhelyeken kirakott befőttesüvegekbe dobtak be a bulinegyed mulatni vágyó látogatói. Ma már városszerte közel ötven helyen van ilyen perselyük, és bejegyzett, bankszámlaszámmal rendelkező egyesületként egyedi felajánlásokat is fogadhatnak. Persze, egy független civil szervezetnek mindig jól jön a támogatás – nem véletlen, hogy úgy döntöttek, június 27-én nagyszabású adománygyűjtő bulit rendeznek a nyolcadik kerületi Bókay János utca 34-ben működő Gólya Közösségi Központban.

Szombaton adománygyűjtő bulit rendeznek a Gólyában (Fotó: Heti Betevő/Jordán Helén)

„Már délután négy órától izgalmas programokkal várjuk az érdeklődő, segíteni vágyó embereket. Lesz gyerekeknek és felnőtteknek szóló játszóház, Szociopoly és élő könyvtár A Város Mindenkié (AVM) csoport »élő könyveivel«. Délután öttől két, a külföldi segítő szervezetekről és az élelmiszerpazarlásról szóló dokumentumfilmet is levetítünk a Gólyában, fél héttől pedig Horváth Kristóf »Színész Bob« és az ország legjobb slammerei szórakoztatják majd a vendégeinket – sorolta Pikó. – Ezt a programot különösen várom, mert nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen gondolatokat, üzeneteket fogalmaznak majd meg a magyarországi utcaköltészet legjobbjai a szegénységgel, a szegregációval és más hasonló, a mindennapjainkat szomorú módon meghatározó témákkal kapcsolatban.”

Este nyolctól Bocskor Bíborka és a Magashegyi Underground Akusztik, háromnegyed kilenctől pedig a Djüm Djüm muzsikál. Tíztől a Tilos! rádió két legendája, DJ Suhajd és DJ Shuriken táncoltatja a vendégeket.

A szerző a Heti Betevő aktivistája

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik