Belföld

100 milliót kap a Kodolányi

Székesfehérvár százmillió forint támogatásban részesül, amelyet teljes egészében a Kodolányi János Főiskola finanszírozására, kizárólag a székesfehérvári felsőoktatás erősítésére költ a város.

A város százmillió forintos pluszfinanszírozást kap, melyet a városi felsőoktatás fejlesztésére fordítanak. A tavaly augusztusi kormányülés a műszaki felsőoktatás fejlesztéséről határozott, a mostani döntés – mintegy annak folytatásaként – a székesfehérvári humán felsőoktatás támogatását célozza, egészen pontosan a Kodolányi János Főiskolát.

A városvezetés a következő hetekben tárgyalássorozatot kezdeményez dr. Szabó Péter rektorral az összeg felhasználásáról, mivel a pénz az önkormányzaton keresztül érkezik a főiskolára, és teljesülni kell a legfőbb szándéknak.

A felhasználásnak számos lehetősége lehet, erről fognak tárgyalni a főiskola vezetésével. Ezt követően a Közgyűlés hozza meg a döntés arról, hogy az összeget milyen program mentén és pontosan milyen feladatok elvégzésére adják át a főiskolának.

A polgármester elmondta: a kormányzati döntés már februárban megszületett, a támogatási szerződés előkészítésével kapcsolatos dokumentumok azonban csak a napokban érkeztek meg a városhoz.

A százmilliós összeget várhatóan heteken belül átutalják a város bankszámlájára. A kérdés már csak az, hogy a választások előtt vagy után?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik