Belföld

Mint a sír, úgy hallgat a közmédia Magyar Péter vitaötletéről

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Erősen kétséges, megvalósul-e az áhított EP-választási vita a legnagyobb pártok listavezetőivel. Összeszedtük, mit lehet tudni erről.

A Kossuth téri tüntetése után, április 7-én hívta ki Magyar Péter hármas vitára Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet. Az hamar eldőlt, hogy a vita ezekkel a szereplőkkel, azaz a jelenlegi és a korábbi miniszterelnökkel nem valósul meg, miután a DK a listavezetőjét, Dobrev Klárát delegálta, míg a kormánypártból – hasonló logikát alkalmazva – Deutsch Tamás jelezte, hogy kész vitázni az EP-listavezetőkkel. Magyar elfogadta, hogy ezekkel a politikusokkal álljon ki, azt azonban kikötötte, hogy a közmédiában szeretné megtenni. Abban a közmédiában, ahol 16 éve volt legutóbb komoly vita politikusok közt: akkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként vitázott Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével.

Szűk egy hónappal az EP-választás előtt a 24.hu azt próbálta meg kideríteni, hogy lesz-e vita a felek közt, és az tényleg a közmédiában valósul-e meg.

A héten több kérdést küldtünk a közmédiának arról érdeklődve, tervezik-e a pártok EP-listavezetőinek vitáját megrendezni. A felvetés kézenfekvő: olyan, milliókat érintő közügyekről ismerhetné meg a szélesebb nyilvánosság a pártok véleményét, melyek alapján mindenki megalapozottabb döntést hozhatna a szavazatáról június 9-én. Ráadásul a korábbi évekkel ellentétben most a fideszes listavezető is jelezte, hogy nyitott a vitára. Deutsch Tamás azt írta, „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel kész vagyok vitázni. Diktafonnal és nadrágszíjjal is lehet jönni”.

Bár Deutsch hajlandó vitázni, ahogy Magyar és Dobrev is, sőt rajtuk kívül a többi ellenzéki listavezető is, mégsem biztos, hogy lesz-e teljeskörű EP-vita – és főképp nem a közmédiában, amely több megkeresésünkre sem reagált, pedig kértük tőlük, írják meg azt is, ha nem akarnak vitát szervezni.

A köztévé ugyanakkor kulcshelyszínnek tűnik, mivel Magyar csak itt hajlandó vitázni, legalábbis első alkalommal. A Tisza Párt vezetője ezt írta a 24.hu -nak:

Bárhol hajlandó vagyok vitázni, miután a közmédia eleget tesz a jogszabályi tájékoztatási kötelezettségének, és megrendezi a listavezetői vitát. Abban viszont nem leszek partner, hogy egy külön ellenzéki vitát rendezzenek egy olyan médiumon, ami nem jut el minden magyar emberhez.

Ezzel feltehetően a Partizán május 17-ei, a Kongresszusi Központba szervezett vitájára utalt, melynek a 24.hu a kiemelt médiapartnere, s ahol a hat meghívott közül Dobrev Klára, Donáth Anna Momentum-elnök, a Kétfarkú Kutya Párt listáját vezető Le Marietta és Toroczkai László, a Mi Hazánk első embere jelezte részvételét a szerkesztőség felé, Deutsch viszont leszögezte, ezen a fórumon nem hajlandó vitázni. Amint megtudtuk – a fenti válaszával egyezően –, Magyar Péter egyelőre nem jelezte részvételi szándékát a Partizán stábja felé.

Magyar ugyanakkor országjárása miskolci állomásán bejelentette, hogyha tíz napon belül nem kapnak választ a köztelevízió vezetőitől, hogy melyik nap mehetnek be egy élő vitára, akkor ott lesznek a közmédia épületénél mindaddig, amíg ez meg nem valósul, vagy be nem olvashatják a követeléseiket.

Szajki bálint / 24.hu Deutsch Tamás

Az elmúlt napokban

  • megkerestük még Deutsch Tamást, hogy megtudjuk, mely médiumokban kész vitázni, de a fideszes EP-képviselő nem reagált többszöri érdeklődésünkre sem. Az RTL-nek ugyanakkor azt mondta: „Úgy látom, hogy az ellenzék listavezetői a vitáról akarnak vitát folytatni, én ebbe nem fogok belebocsátkozni. Kész vagyok vitázni, a technikai kérdéseket pedig nyilvánvaló, hogy a listavezetők szakértő munkatársai tudják egymással egyeztetni.” De az, hogyha a Partizánon nem, akkor hol venne részt vitán, ebből a nyilatkozatból sem derült ki, ahogy az sem, hogy tárgyalt-e esetleg ilyesmiről a köztévével.
  • Két kereskedelmi csatorna, a RTL és az ATV is jelezte a 24.hu-nak, hogy tervez vitát rendezni. Az ATV azt írta, ahogy minden választás előtt, úgy most is terveznek több élő politikai vitaműsort is, ezek még szervezés alatt vannak. Az RTL azt közölte, „nyitott arra, hogy teret adjon egy vitaműsornak, de ehhez az is szükséges, hogy az érintettek egymással is egyeztetve megállapodjanak arról, hogy egy asztalhoz ülnek, és ütköztetik álláspontjaikat. Amennyiben ez megtörténik, és létrejöhet a beszélgetés, arról tájékoztatni fogjuk nézőinket és a sajtó képviselőit.”

Ennél a pontnál tehát azt lehet mondani, hogy azontúl, hogy a felek elvileg vitáznának egymással, semmi sem biztos. A közmédia nem mutat nyitottságot arra, hogy a vitát rendezzen, arról pedig szintén csak találgatni lehet, hogy Magyar végül elmegy-e máshova is, ha közmédia tényleg nem rendez vitát. Ahogy arról sem tudunk semmit, hogy Deutsch Tamás számára melyik helyszín felelne meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik