Belföld

Ügynöklistát keres a Fideszen az LMP

Schiffer András (schiffer andrás)
Schiffer András (schiffer andrás)

Írásbeli kérdéssel fordul Schiffer András, az LMP társelnöke a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, hogy megtudja, a kormány milyen lista alapján akarja megvonni az egykori állampárti ügynökök és örököseik nyugdíjpótlékát.

Az állampolgároknak joguk van tudni, honnan van pontos információja a kormánynak arról, kik az egykori III/III-as ügynökök, milyen listákból és szempontrendszer alapján szemezget a nyugdíjpótlékok kapcsán a minisztérium, és támogatja-e a kormány az állambiztonsági múlt feltárására vonatkozó harmadik LMP-s törvényjavaslat parlamenti megtárgyalását – írta Schiffer András független országgyűlési képviselő hétfői közleményében.

Az LMP társelnöke úgy fogalmazott: a politikai elit a rendszerváltás óta, a második Orbán-kormány pedig – ígéreteivel szemben, a LMP sorozatos próbálkozásai ellenére – három éve adós a megnyugtató megoldással az aktanyilvánosság ügyében. A hatalom kénye-kedve szerint és a nyilvánosság elől elzárt listákból szemezgethet a politikai haszonszerzés érdekében – tette hozzá.

Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap a Hír Televízió híradójának beszélt arról, hogy több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik