Belföld

120 munkahelyet teremt a logisztikai bázis

12 millió euróból, azaz közel 3 és fél milliárd forintból készült el a Rudolph Logistik Gruppe új, logisztikai telephelye. A négy hónap alatt felépült csarnok ünnepélyes átadását csütörtökön tartották.

Felavatták a német tulajdonú Rudolph Autóipari Logisztikai Kft. új bázisát, mely elsősorban az Audi épülő gyárának nyújt különböző szolgáltatásokat a jövőben. A 20,4 ezer négyzetméteres csarnokkal és a hozzá tartozó ezer négyzetméteres irodafelülettel bíró telephely 120 munkahelyet teremt, így Győr számára is mérföldkő a most elkészült beruházás. „Sok évvel ezelőtt, mikor a város vezetősége elkezdett a letelepedett cégekkel együtt gondolkodni, még nem is hittük, hogy ilyen mértékű fejlődés indulhat el. Tisztában voltunk azzal, hogy ez az előremenetel csak akkor valósulhat meg, ha a város is vonzó, gazdasági körülményeket teremt. Ma már bátran mondhatjuk, hogy ez a környezet képes befogadni a vállalkozásokat” – hangsúlyozta Borkai Zsolt.

Míg a polgármester a város, addig az ünnepelt cég vezetője a logisztikai vállalkozás sikereiről számolt be. „Idén már két másik csarnokunk avatásán is büszkén átvághattuk a jelképes szalagot, de a magyar jelenlétünk mégis különleges. Hiszen itt volt az első nemzetközi telephelyünk, és az egyetlen, önmagában is önálló egységünk. A cégcsoporton belül is nagy hangsúlyt kap a győri vállalatunk, itt jelenleg 40 ezer négyzetméter logisztikai felülettel bírunk” – számolt be az eredményekről Dr. Torsten Rudolph, ügyvezető-tulajdonos.

Az Audi képviseletében természetesen Thomas Faustmann is ellátogatott a csütörtöki rendezvényre, aki azon túl, hogy a négykarikás márka 900 millió eurós beruházásának jelenlegi állapotáról tájékoztatta a megjelenteket arról is beszámolt, hogy az autóóriás lassan 20 éve együtt dolgozik a Rudolph-csoporttal, a társaság pedig nagyban hozzájárul a prémium kategóriás termékek csúcsminőségéhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik