Belföld

Extraadóval mentenék meg a BKV-t

A pluszterhet a kábeltévés, informatikai vagy telekommunikációs cégek, valamint a vízművek, a csatornázási művek, az elektromos, vagy a gázművek fizethetik - írja az Index.

A budapesti kommunikációs és közműcégekre vetnék ki a közműadó néven ismertté vált extraadót, hogy a bevételből a fővárosi önkormányzat fedezni tudja a BKV veszteségét – írta az Index kedd este.

Korábban az Origo számolt be arról, hogy információi szerint közműadó is szerepel a BKV finanszírozási helyzetének megoldására kidolgozott javaslatcsomagban. A hírportál azt írta, hogy a javaslat szerint adót vetnének ki azokra a cégekre, amelyek telkei alatt gáz-, áram-, távhő- és egyéb vezetékek futnak.

Az Indexnek nyilatkozó források “dőreségnek” nevezték ezt az értelmezést. A portál úgy tudja: az új adó inkább egy extraadó-féle, amit azok a cégek fizetnének, amelyeknek “az alépítményei, azaz közmű- vagy kábelvezetékei, alagútjai a fővárosi anyaföldben futnak”. Az adót forint/méterben állapítanák meg. Érintettjei lehetnek a kábeltévés, informatikai vagy telekommunikációs cégek, valamint a vízművek, a csatornázási művek, az elektromos, vagy a gázművek.

A cikk szerint a még “meglehetősen homályos” koncepció a főváros saját közműcégeinél azzal védené ki az önadóztatást, hogy az adót a külföldi társtulajdonos valahogyan levonhatná a saját osztalékadójából. A Századvég Gazdaságkutató és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által összeállított koncepció a közműadóból 15 milliárd forintos bevételre számít.

Tarlós István a készülő koncepcióról korábban annyit mondott a Népszabadságnak adott interjújában, hogy a szakértőknek nehéz lesz újat mondaniuk, hiszen az elmúlt évben 26 különféle megoldási ötlettel állt elő a főváros, ezenfelül letett az asztalra egy komplett átalakítási tervet is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik