Belföld

Tölgyessy: tákolmány az alkotmány

24.hu
24.hu

2010. 10. 25. 09:46

A Fidesz nemigen látszik felkészültnek az alkotmányozásra - mondja az alkotmányjogász.

Tölgyessy Péter szerint a jelenlegi alkotmány olyan, mint a magyar demokratikus átmenet, mert “nem tiszta lapra íródott”, szövege a folyón torlódó jégtáblákhoz hasonlít. Az alkotmányjogász a közrádióban úgy vélte, mostani alaptörvényünk technikai értelemben tákolmány, alapszerkezete azonban kiállta az idők próbáját.

Rendelkezései és intézményei végig alkotmányos keretek között tartották a hazai politikát, védi az állampolgárok emberi jogait, a vélemény és a sajtó szabadságát. “A rettenetes huszadik század megannyi brutális tulajdonfosztása után messzemenően garantálja a tulajdon biztonságát és a piaci verseny szabadságát” – mondta Tölgyessy Péter.

Az elmúlt évek kudarcai kikezdték az egyéni szabadságjogokra, a hatalommegosztásra, a jog uralmára és a piaci versenyre épített nyugatos modellt, amely helyeett Orbán Viktor a tényleges igazságosságot ígérő erős vezetőt kínál. “Ideálja a közhatalom egyetlen, ellenpontok nélküli központból való irányítása”.

Tölgyessy szerint erősen kérdéses, az új rendszerváltást hirdető kétharmados többségnek legalább másfélszáz alapkérdésről, hatszáz ezektől függő részletkérdésről kellene döntenie, de ehhez a Fidesz “nemigen látszik felkészültnek”. A legfontosabb ügyekben a végső elhatározás kétségkívül a miniszterelnöké lesz – emlékeztet az elemző, aki szerint már nincs visszaút.

Az alkotmányjogász szerint az alkotmányozás “nem veszélytelen játék”, egy új alaptörvény nem teszi tartósan igazolttá a hatalmi intézményeket. A társadalom tényleges eredményessége nélkül nem lehet stabilizálni a hazai tömegdemokráciát, az alkotmányozás pedig bajosan teremthet a politikai közösség egésze által elfogadott alaptörvényt

Tölgyessy: kell-e nekünk új alkotmány? (MR1-Kossuth Rádió)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

LIVERPOOL, ENGLAND - AUGUST 12: Wayne Rooney of Everton celebrates after scoring a goal to make it 1-0 during the Premier League match between Everton and Stoke City at Goodison Park on August 12, 2017 in Liverpool, England. (Photo by James Baylis - AMA/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.