Belföld

Illés hatósági jogköröket venne el a jegyzőktől

Administrator
Administrator

2010. 10. 14. 13:44

Törvénymódosítást kezdeményez a környezetvédelmi államtitkár.

Illés Zoltán azt szeretné, ha az ipari üzemekre, illetve a veszélyes anyagok tárolására, gyártására vonatkozó elsőfokú építésügyi hatósági jogköröket elvennék a jegyzőktől. A zagytározó megsérült kazettájának gátján a politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy veszélyes anyagokkal foglalkozó építményekre jegyző adja ki az építési engedélyt, és a környezetvédelmi hatóság nem ellenőrizheti a vörösiszap-tározók gátját.

Hozzátette, hogy az építésügyi hatósági jogköröket vagy a katasztrófavédelemnek, vagy a környezetvédelmi főfelügyelőknek, illetve az erre kijelölendő vagy létrehozandó hatóságnak kellene átadni. A környezetvédelmi államtitkár szerint a Mal Zrt. hazudott, amikor azt állította, hogy a gátszakadás előtt két héttel a környezetvédelmi főfelügyelőség ellenőrizte a cég tevékenységét, és mindent rendben talált.

A főfelügyelőség ugyanis csak a technológiával kapcsolatban talált mindent rendben, illetve a gyár területén a szennyvíz és a kommunális hulladék kezelését, a gátak állagát nem ellenőrizhette – mondta Illés Zoltán.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.