Ügynökbotrányba keveredtünk Jiří Menzellel

A győri fesztivál (élménybeszámolónk itt olvasható) idei fő témája az 1968-as év volt, amelyet a szabadság, a diáklázadások, a hippimozgalom időszakaként tart számon a történelem. Csehszlovákiában viszont a Prágai Tavasz és az azt követő orosz megszállás köthető ehhez az évszámhoz. A korszak egyik legfontosabb filmje az Oscar-díjjal is jutalmazott Szigorúan ellenőrzött vonatok, amelynek rendezőjét, Jiří Menzelt díszvendégnek hívták az idei Mediawave-re. A Hrabal-teremben rendezett közönségtalálkozó után a FigyelőNet jelen lévő kultúrkommandója is lecsapott rá egy rövid interjú erejéig.

Nem akart hölgyeket pecsételni

A filmrendező a fesztiválra kissé enerváltan érkezett, átvette a fesztivál egyik főszervezőjétől, Durst Györgytől a párhuzamos kultúráért kapott díjat, amit hamarosan el is süllyesztett egy dobozba. Vélhetően a többi 325 díj közé teszi majd el. Azzal sem sikerült különösebben felkelteni az érdeklődését, hogy egyfajta performanszként felajánlották, idézze meg híres filmjének egyik legismertebb jelenetét: nyomjon pecsétet a közönség csinosabb hölgytagjainak különböző testrészeire, , akárcsak Tapicka forgalmista a távírász kislány popójára. Igaz, a hölgyek sem álltak sorban az aktusra várva. Annak viszont tanúi voltunk, amikor egy rajongó hölgy, szájában ropival közeledett Menzelhez, aki sármos természetességgel harapta le a ropi felé eső részét.

Újabb fesztivál, újabb díj (Fotó: Horváth Balázs)

Menzel csak akkor lelkesedett fel némiképp, amikor a közönségnek ’68-as élményeiről, és híres filmjéről mesélhetett. Mint azt korábbi interjúnkban kissé sarkítva elmondta: ahogy megkapta az Oscar-díjat, másnap bejöttek az oroszok. A legnevesebb filmes elismerés a megszállás árnyékában csak másodlagos volt számára. Mint mondta sokkal nagyobb hatást gyakoroltak az életére az oroszok, mint az amerikai filmakadémia díja. A szobrot egyébként szerinte csak a szerencsének köszönheti. Nagyon sok jó film készült már, amely nem kapott Oscart, és nagyon sok rossz, amely viszont megkapta – mondta. Úgy véli, rá pusztán azért figyeltek, mert éppen izgalmas volt ez a térség az amerikaiaknak.

„Lenin ébredj! Brezsnyev megbolondult”

A bevonulás estéjéről aztán egy már-már Menzel-filmes történetet is elmesélt. Pont akkor fejezték be ugyanis új filmje (a Bűntény a mulatóban) forgatását, és Jiří Slitr zeneszerző vacsorára hívta meg Jiří Trnka rendezővel együtt. Így három Jiří ült egy asztalnál. A vacsora után Trnka javaslatára prostik után néztek az Óvárosban, de végül a leghíresebbé vált Jiří erotikus kalandok nélkül ment haza, egyedül. Otthonában érte aztán a telefonhívás, hogy bejöttek az oroszok. A megszállás után ismét találkozott a két Jiřível a Semafor klubban. Hívták az asztalukhoz, de nem ült oda, mondván, ez rossz előjel volt.

Menzel nosztalgiával emlékezett vissza erre az időre, mert a csehek hihetetlenül egységesen léptek fel a megszállókkal szemben. Leszedték az útjelző táblákat, hogy az oroszok – akik sokszor azt sem tudták, melyik országban járnak – teljesen eltévedjenek. És „Lenin ébredj! Brezsnyev megbolondult” feliratú táblákkal, plakátokkal „díszítették fel” Prágát. Az elkövetkező évek azonban elborzasztották a rendezőt, főleg azért, mert olyan emberek jelentek meg, akik pont a megszállásból tudtak karriert csinálni.

Most az a divat, hogy a filmesek maguknak készítenek filmet

„A magyar filmesek szeretik a magyar nézőket?”

A rendező legszívesebben a Szigorúan ellenőrzött vonatokról beszélt. Egészen felélénkült, amikor elmesélte, még ma is találkozik filmesekkel, akik e film kapcsán szólítják meg, s áradoznak, hogy milyen fontos volt számukra az alkotás. Kérdésünkre egyébként azt is kifejtette, hogy szerinte jórészt Hrabal nagyszerűségének köszönhető a film sikere.

A filmes nagymester később – immár a Hrabal-mozi előterében – nekünk is a szakmára vonatkozó kérdésekre válaszolt legélénkebben. Arra a látszólagos ellentétre vártunk választ, mi oka lehet annak, hogy míg a csehek szívesen néznek cseh filmeket, addig a magyarok inkább elkerülik a hazai alkotásokat. Menzel legutóbbi filmje, a szintén Hrabal-regény alapján forgatott Őfelsége pincére voltam – amit egyébként Magyarországon a tavalyi Mediawave-en mutattak be először – Csehországban kirobbanóan népszerű volt, több mint egymillióan látták a mozikban. Lakosai számát tekintve a két ország között nincs jelentős különbség, de Magyarországon még a legnépszerűbb hazai filmek is e nézettségi adatnak csak a töredékét érik el.

Menzel szerint egyszerű a válasz. Szerinte az a nagy kérdés, hogy a magyar filmesek szeretik-e a magyar nézőket. „Ha főzöl, vacsorát készítesz, tudnod kell, hogy kinek főzöd, mit szeret, mit nem! Ugyanez igaz a filmgyártásra vagy a könyvírásra is. Most az a divat, hogy a filmesek saját maguknak készítenek filmet.”

Hrabal és Szabó

Menzel Hrabalról alkotott képe eléggé idealizáltnak tűnik. Az íróról elnevezett moziteremben arról beszélt, hogy volt alkotótársa most biztosan fentről mosolyogva néz le rájuk. Ezzel szemben mi összeszedtük minden bátorságunkat, és azzal próbálkoztunk, hogy Hrabalt leráncigáljuk a felhők közül.

Tudtuk, hogy se Csehországban, se Magyarországon nem dolgozták még fel a közelmúlt történelmét. De sejtettük, hogy mégis van különbség e téren. Gondoljunk csak bele, hogyan éltük meg, amikor kiderült, hogy hazánk egyik emblematikus figurája, Szabó István ügynök volt, és hogyan élték meg ugyanezt a csehek, amikor legszeretettebb írójuk vallotta meg ugyanezt. Már a szavak is sokat jelentenek: itt „kiderült”, ott „vallotta meg”. Szabóról 2007-ben tudtuk meg, méltatlan körülmények között, Hrabal megírta, irodalmiasította a történetét. Ráadásul ez a történet minden önmarcangolásával, lelkiismeret-furdalásával együtt leginkább arról szól, hogyan működött a totalitarianizmus és hogyan működött a félelem. Például Hrabalban. Itt nem tettesről van szó, hanem áldozatról.

“Hrabal nem volt ügynök, ez hülyeség!”

Hrabal Levelek Áprilkának című művében bőven ír arról, hogy hálózták be besúgónak. Bár azt nem tudni, hogy volt-e fedőneve és tartótisztje, de az kiderül, hogy rendszeresen tett jelentéseket a „zsaruknak”. Először egy görög utazáshoz kellett a hatalom jóindulata, majd később leginkább a félelem mozgatta Hrabalt. Hogy emiatt őt már ügynöknek lehet-e nevezni, az egy el nem döntött kérdés, akárcsak az, hogy ezzel a személyes történettel nem akar-e az író csak egy magáról szóló mesét alkotni. Hrabal kijelentései súlyát még az is növeli, hogy ezután újabb nagy műve már nem jelent meg, egészen 1997-ben bekövetkezett haláláig.

Na, de vissza Győrbe! Ott ülünk az egyik kedvenc rendezőnkkel szemben, és azt kérdezzük tőle, mit gondol arról, hogy az egyik kedvenc írónk, az ő több mint tíz éve halott barátja, együttműködött az államvédelmisekkel. Hogyan dolgozta fel, hogy Hrabal ügynök volt?

Menzel addig fáradtan válaszolgatott, de amint a tolmács cseh nyelvre fordította ünneprontó kérdésünket, hirtelen egészen kikelt önmagából: „Hrabal nem volt ügynök! Egyáltalán ezt honnan szedi? Ez hülyeség. Sosem volt ügynök.” Arcáról düh és megbántottság sugárzik. Az sem hatotta meg, hogy az Áprilkának írt levelekre hivatkozunk.

Ne legyenek olyan ostobák, hogy komolyan veszik a viccet!

„Ez teljesen hülyeség! Vagy rosszul fordították, vagy rosszul értelmezi. Az is lehet, hogy ironikusan gondolja Hrabal. Olvasóként soha ne legyenek olyan ostobák, hogy komolyan veszik a viccet! Ez engem borzasztóan dühít, mert itt Magyarországon, éppúgy mint Csehországban, sokaknak nagyon rossz a lelkiismerete. Ezért boldogok, ha valakit, aki jobb, mint ők, elő tudnak rángatni, és ujjal tudnak mutogatni rá. Nagyon sok barátommal megesett hasonló. Csak azért, mert a zsaruk közül valaki rájuk akart bizonyítani valamit. Sokan belebetegedtek, pedig én tudom, hogy ártatlanok. És akkor itt van István. (Szabó István – a szerk.) Írhatnak róla bármit, nem hiszem el, hogy valaha is komoly dolgokat tett volna. A legrosszabbak azok, akik névtelenül működtek együtt a rendszerrel. Ez viszont a lakosság 98 százaléka volt, mert mindenki befogta a száját, és hagyta, hogy az történjen, ami történt. Ők a bűnösök, akik hagyták.”

Keserűség, sör, humor

A rendező ezen megállapításaival nem is vitatkozunk. Kérdésünkre ugyan nem kaptunk választ, de keserű bölcsességet igen. Mindenesetre valami megszakadt köztünk. „Kellemesebb” témákra tereltük a szót, és Menzel diplomatikusan válaszolgatott, de a keserű szájíz megmaradt. Megtudtuk például, hogy lusta, és csak akkor hajlandó dolgozni, ha konkrét felkérést kap, de az „Őfelsége” óta nem kapott, így jelenleg nem csinál semmit. Persze vannak tervei, de azt még nem árulja el…

Az interjú után nehezen térünk magunkhoz, leülünk, sört kérünk. Jó lett volna, ha van, mondjuk plzeni, de csak Fácán akad. Humorral oldjuk fel a keserűséget. És sörrel. Mint Hrabal.