horvath-balazs

horvath-balazs

A felnőtt cigány lakosság igenis tehet arról, hogy az életkörülményei olyanok, amilyenek, hogy a legális munka helyett a segélyezésre számítanak csupán – állítja a cigány családokkal nap mint nap kapcsolatba kerülő pedagógus. L. Ritók Nóra szerint ezt ki kell mondani, nem szabad álságosan az emberi jogokba vagy a misztikus cigány kultúrába bújtatni a problémákat.

Hajós András mostanában nincs jól – leginkább ez derült ki pszichoanalitikus beszélgetésünkből. Az új rádiós műsorvezetői szerepe mellett a csíkot szívó színészmacsókról, a Demszky Gábor mellett feltűnt gyanús palikról, és a Gyurcsány Ferencet lemondásra kérő beszéde miatt elmaradt bizniszről is mesélt a FigyelőNetnek. A rádiós műsorvezetőként már-már újságíró kollégával furcsa lett volna magázódni, így ezt nem is tettük meg.

A Pannonia Allstar Ska Orchestrának (PASO) hosszú idő után új lemeze jelent meg, amelynek lemezbemutató koncertjét szombat este tartják. Az együttes vezetőjével, Tóth Kristóffal (KRSA) többek közt arról beszéltünk, hogy miért is a ska a skinheadek kedvence, és hogyan koptatták le az ordas eszmét a műfajról.

Kisebb botrányt kavart, amikor kiderült, hogy a 2008. január végén induló Magyar Filmszemlének nem lesz nyitófilmje, így Tarr Béla filmjét sem ekkor vetítik. Tovább borzolta a kedélyeket, amikor kiderült, hogy várhatóan eltörlik a tavaly bevezetett újdonságot, azaz a zsánerfilmek fődíját. Herendi Gábor filmrendezőt, a szemletanács elnökét ezekkel a kérdésekkel szembesítettük.

Földes László szerint az ország morális állapota ma rosszabb, mint a kommunizmus alatt volt. A 30 éves Hobó Blues Band vezetője új lemezén énekli meg a kettészakadt országot. Hobó szerint nem ártottak neki Vikidál Gyula ügynöki jelentései. A zenész a FigyelőNetnek adott interjúban kifejti, ha tudott volna gitározni, nem szervez zenekart.

A filmszemlén négy díjat is besöpört Ópium két ember zavaros pszichéjét próbálja ábrázolni. Az írózseni ihletet szeretne, az őrűlt viszont szeretné abbahagyni az írást. Mint Szász Jánostól megtudtuk, az sem biztos ki az őrült és ki a zseni.

Esélyt nyújt a kulturális élet új szereplőinek vagy „rátámadt a kultúrára”? Vajon áthelyezte-e a hangsúlyt az elitkultúráról a közkultúrára? Magára haragította-e az intézmények vezetőit és a kulturális élet számos elismert szereplőjét? Kik álltak mellé, kik a szövetségesei? Interjú Bozóki Andrással a FigyelőNetnek.

Olvasói sztorik