2006. március 21-én indult világhódító útjára a jelenleg is legnépszerűbb rövidüzenet-megosztó szolgáltatás, a Twitter. A születésnap alkalmából egy olyan eszközt tettek elérhetővé, ami bármelyik felhasználóról megmutatja, mi volt az első üzenete.
Az elmúlt két napban mindenki a Motorola újításáról, a Moto 360 okosóráról beszélt. Az óra kísértetiesen hasonlít egy általunk már bemutatott magyar koncepcióhoz, így megkérdeztük a hazai tervezőt, hogy mit szól a bejelentésekhez.
A Jáva szigetén kanyargó Citarumot túlzás is folyónak nevezni, sokkal jobban illik rá a hömpölygő szennyhalom kifejezés. Mégis emberek milliói isznak belőle, főznek és tisztálkodnak a vizében.
Kalózok rabolták el és dolgoztatták, Patrikot, ám Isten segítségével megszökött és beteljesítette élete hivatását: lóherével magyarázva a szentháromságot és csodákat téve megtérítette az íreket.
A furcsa szövetség Finnországban köttetett, ahol Sztálin mellett a náci vezér volt a kisebbik rossz. Három zsidó származású katona a Vaskeresztet is "kiérdemelte".
A Dél-koreai mobilgyártó cég három olyan eszközt jelentetett meg Galaxy Advance Core telefonokhoz, amik csökkentlátású embereknek nyújtanak hasznos kiegészítő szolgáltatásokat.