Tudomány

Magyar tervek inspirálták a Moto360-at?

Szabó Zsanett
Szabó Zsanett

2014. 03. 20. 16:38

Az elmúlt két napban mindenki a Motorola újításáról, a Moto 360 okosóráról beszélt. Az óra kísértetiesen hasonlít egy általunk már bemutatott magyar koncepcióhoz, így megkérdeztük a hazai tervezőt, hogy mit szól a bejelentésekhez.

A Moto 360-hoz (a képeken) az elsőosztályú megjelenés érdekében prémium anyagokat használtak fel, csakúgy, mint azt Balogh Gábor terveiben láthatjuk, de a térkép és a hívásmutatás is közös pontja az óráknak.

Igazán két dologban térnek el egymástól a koncepciók, az egyik, hogy a Moto 360 szavakkal is irányítható, a másik pedig, hogy a Motorola érintőképernyőt tervezett az órába. “Várható volt, hogy a Google kiterjedt ökoszisztémájába az órákat is bevonják. A Moto360-al egy időben jelentették be az Android Wear nevű operációs rendszert, ami a már ismert Google személyi asszisztens funkciói köré épül” – mondta Gábor, aki hozzátette, hogy a megjelent termékképek alapján a legfontosabb kérdésekre nem kaptunk választ a bejelentés során.

Ilyen kérdés például, hogy milyen az óra kijelzője. “Az SDK információiból kiderül, hogy a kijelző HDPI felbontású lesz, ami 200-320 dpi közötti felbontást jelent. Ez nem egy földönkívüli szám, egy iPhone retina kijelző 326 dpi-s, de sok más gyártó készít sokkal jobb felbontást is (XHDPI) (minél nagyobb a szám, annál élethűbb a kép, mert nem látszódnak a képpontok) – mondja Gábor, aki nehezményezi azt is, hogy semmilyen információ nincs a Moto 360 akkumulátorával kapcsolatban.

moto 360 map (moto360, )

A Motorolánál csak a szerintük elképzelt felhasználási módokat, illetve a már meglévő 3D-s modelleket prezentálták, de a killer feature-t még nem jelentették be, a Developer fórumon is csak találgatnak a fejlesztők. A webdizájner szerint ez a korai bejelentés arra pont jó volt, hogy ötleteket merítsenek a fejlesztőktől, akik már pár napja dolgozhatnak az órás alkalmazásokon. Az SDK-t (Softwer Development Kit) tanulmányozva kiderül, hogy gondolkoznak kerek és négyszögletes kijelzőn is, tehát biztosra vehető hogy a termékképekből és a videóból is készítettek egyet-egyet.

bg smartwatch map (smartwatch, balogh gábor, )

“Szeretném azt hinni, hogy a koncepcióm által keltett hullámok miatt döntöttek úgy, hogy inkább a kerek kijelzővel prezentálják a bejelentésüket, de lehet, hogy tévedek és jobb lenne lottóznom :)”  -mondta végül Gábor.

A Google I/O 2014 június 25-26.-án megtartott fejleszti konferencián várhatóan sok minden kiderül.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.