Tudomány

Ez a világ legundorítóbb folyója

A Jáva szigetén kanyargó Citarumot túlzás is folyónak nevezni, sokkal jobban illik rá a hömpölygő szennyhalom kifejezés. Mégis emberek milliói isznak belőle, főznek és tisztálkodnak a vizében.

Egy friss kutatás szerint ma mintegy 200 millió ember él olyan környezetben, ahol a toxikus szennyezés riasztó mértékű. Közzétették a világ 10 legszennyezettebb helyének listáját is, ezeket ide kattintva nézheti meg. A Jáva szigetének nyugati felén kanyargó Citarum folyó is ide tartozik, amely kiváló példája, hogyan használ ki és tesz tönkre egy folyót az ember.

A Citarum toxikológiailag ugyan nem olyan szennyezett, mint az oroszok radioaktív folyója, de a vízen úszó masszív hulladéktömeg miatt szinte már láthatatlanná vált a víz – írja a Vízparti fejlesztések blog. A víz mintegy kilencmillió ember szemetét viszi magával, a folyóból pedig több millióan isznak, öntözik belőle a rizsföldeket, használják tisztálkodásra és egyben szemétlerakónak.

A folyó táplálja a Saguling tavat is, amely a vizet biztosítja Nyugat-Jáva legnagyobb vízi erőművének működéséhez. A felfoghatatlan mennyiségű szemét azonban olyan mértékben lassította le a folyó áramlását, amely már az erőmű és gyakorlatilag az egész ország sorsát veszélyezteti. A nagy pusztításból természetesen az ipari termelés is kiveszi a részét, a 300 km hosszúságú folyó nyomvonalán több száz gyár van, ebből hivatalos források szerint mintegy 70 ömleszti a szemetét egyenesen a vízbe.

A toxikus szennyezés fő felelősének a textilgyárakat és azokat az aranykitermelést folytató cégeket tartják, amelyek higanyt engednek a folyóba, de emellett bőségesen kimutatható ólom és arzén is a víztömegben. Az persze más kérdés, hogy számos közösségnek a folyó az egyetlen tér, ahol eltüntetheti a kitermelt hulladékot. Nincs szemétszállítás, se modern szennyvízkezelő rendszer, se csatornahálózat. A higiéniai rendszerek hiányának köszönhetően évente több tízezren halnak meg Indonéziában. A Világbank 2012-es adatai szerint több mint hét millió tonna háztartási hulladék kerül a Citarumba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik